Mindenki őszinte kapcsolatra vágyik. Legalábbis ezt mondjuk. Olyan társra, akivel lehet beszélni, akinek nem kell szerepet játszani, aki elfogad, és akivel valódi közelséget élhetünk meg. De minél többet látok a saját életemből és mások történeteiből, annál inkább érzem: az őszinteség nemcsak vágy, hanem kihívás is. Olyasmi, amit elméletben vágyunk, de amikor tenni kell érte, sokan megijedünk a feladat súlyától. Velem legalábbis sokáig ez volt.
Én mindig szerettem azt gondolni magamról, hogy őszinte ember vagyok. Nem félek kimondani, amit gondolok, szeretem a tiszta helyzeteket, és igyekszem kerülni a játszmákat. És mégis: bőven a harmincas éveimben járok, és csak most jutottam el odáig, hogy talán tényleg elkezdtem megérteni, mit is jelent őszintének lenni egy kapcsolatban. Nem abban az idealizált, „mindig kimondom, amit gondolok” értelemben, hanem abban a mélyebb, néha fájdalmasabb formában, amikor vállalni kell magunkat – és el kell bírni a másik őszinteségét is.
Mert az igazság az, hogy az őszinteség ijesztő. Nem csak az, amikor mi magunk mondunk ki valamit, amit eddig elhallgattunk – például, hogy több térre van szükségünk, vagy hogy valami bánt a kapcsolatban –, hanem az is, amikor a másik mondja ezt ki. Márpedig, ha őszinteségre vágytunk, aztán mégis csak veszekedés lesz abból, amikor a másik kimondja, amit érez vagy gondol, az gyorsan megmérgezhet egy kapcsolatot. És lássuk be, nem nehéz, hogy egy kritikából vagy a partnerünk kimondott igényeiből veszekedés szülessen, hiszen az első reflex legtöbbször a védekezés: magyarázkodás, visszatámadás, sértődés. Pedig valójában épp ezekben a pillanatokban mutatkozik meg, mennyire stabil az énképünk, mennyire bízunk önmagunkban – és a kapcsolatunkban. De a félelem nagy úr, és ha megijeszt bennünket, hogy a másik kimondta, hogy szeretne hétvégén egyedül lenni, vagy értékeli, hogy vacsorát főztünk, csak nem szereti a brokkolit, akkor nem fogunk racionálisan, a kapcsolatot építő módon reagálni erre. Olvass még a témában
Vagyis: egy őszinte kapcsolat nem működik akkor, ha nem vagyunk képesek elbírni egymás igazságát. És ehhez elképesztő bátorság kell. Bátorság ahhoz, hogy ne meneküljünk el a kellemetlen beszélgetések elől. Hogy ne akarjuk mindig kontrollálni, hogyan látnak minket. Hogy vállaljuk a sebezhetőségünket – mert az őszinteség valójában erről szól.
