Mennyire jellemző, hogy a nézeteltéréseknél a sértegetésig is eljutunk?
Véget nem érő játszmákba kerülhetünk bele, és ezek, a „kinek van igaza” játszmák közben mérgezik a kapcsolatot. A felmérésben körülbelül 50 százalékban jelölték be azt, hogy próbálnak figyelni arra, hogy konfliktusok veszekedés esetén ne sértsék meg a másikat. Ugyanakkor jellemző ránk az, hogy abban a pillanatban, ahogy stresszbe kerülünk, elveszítjük tudatosságunkat. Elfelejtjük, hogy maga a kapcsolat fontosabb, mint az ügy, mint az, hogy kinek van éppen igaza.
Egy időutazásra indulunk. Regresszióba kerülünk, előjönnek gyerekkori mintáink, és nagyon könnyen belecsúszunk az úgynevezett sakálkommunikációba. Fölényesek, lekezelőek leszünk, vagy éppen indulatosak.
Ezzel pedig óhatatlanul sértjük a másikat, sértjük a másik önbecsülését. Minden alkalommal veszítünk a pozitív érzésekből, ha viszont a másik minta kerül elő, nem az üsd küzdj, hanem a fuss, menekülj, add meg magad, akkor engedünk, alávetjük magunkat, akkor az önmagunkkal való kapcsolat sérül. Az asszertív kommunikáció az, amivel leginkább eredményesen képviselhetem a saját érdekeimet, szükségleteimet úgy, hogy közben megmaradjon a kapcsolat. Ezt azonban tanulnunk kell, és még ha meg is tanuljuk, akkor is jellemző módon stresszhelyzetben könnyen elfelejtjük.
