Ilyen fontos egy egészséges párkapcsolatban a folyamatos kommunikáció – dr. Piczkó Katalin pszichiáter válaszol

Ilyen fontos egy egészséges párkapcsolatban a folyamatos kommunikáció – dr. Piczkó Katalin pszichiáter válaszol

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ilyen fontos egy egészséges párkapcsolatban a folyamatos kommunikáció – dr. Piczkó Katalin pszichiáter válaszol

Te mennyire gyakran beszélgetsz a pároddal? Talán nem is gondolnád, de ez már önmagában is kulcsfontosságú eleme lehet annak, hogy milyen a kapcsolatotok. Ahhoz ugyanis, hogy egy párkapcsolat igazán jól működjön, folyamatos kommunikációra is szükség van, méghozzá nem is akárhogyan.

Ezzel kapcsolatban végzett nemrég egy felmérést dr. Piczkó Katalin pszichiáter, Magyarország első párkapcsolati applikációjának, a Szeretetkertnek a megálmodója, és egészen meglepő eredményekre jutott. Mindezek pedig könnyen lehet, hogy neked is segíthetnek jobbá tenni a pároddal való kapcsolatodat. 

Milyen szerepe van az egészséges párkapcsolatban a folyamatos kommunikációnak?

Bár a szavak nem teljesen tökéletes kommunikációs eszközök, mégis a legjobb lehetőséget biztosítják ahhoz, hogy kifejezzük azt, amit szeretnénk, ami bánt, hogy megosszuk a másikkal érzéseinket, megbeszéljük megéléseinket, hogy kérjünk, hogy információhoz jussunk, és a másiknak információt adjunk. Valójában nem csak a szavakon keresztül érintkezünk egymással, akkor is kommunikálunk, amikor nem tudjuk, hogy kommunikálunk.

Szavak nélkül csak elképzeléseink, következtetéseink vannak arról, hogy vajon a másik ember mit gondol, mit érez, viselkedése mögött vajon milyen tényezők lappangnak.

A következtetéseink pedig sokkal inkább szólnak saját magunkról. A legjobb lehetőség, hogy megtudjam, hogy mi van a másikban. Ha megkérdezem tőle, ha beszélgetünk róla, és a legjobb lehetőség – hogy megfogalmazzam saját megéléseimet, hogy megtanítsam arra, hogy én magam hogy működök, hogy ezt kölcsönösen megosszuk egymással -, azok éppen a szavak. 

Ugyanakkor rengeteg párkapcsolatban valójában monológok zajlanak. Elbeszélnek egymás mellett, nem ugyanazt jelentik a szavak, és amellett, hogy beszélnek, mégis kevés figyelmet adnak egymásnak a párok. Az igazi dialógusnál félre tudjuk tenni azt, ami éppen a fejünkben van, és teljesen a másikra tudunk fókuszálni. Kapcsolódunk ahhoz, amit ő mond. És ő is ugyanígy kapcsolódik hozzánk. 

De nagyon fontos az is, ahogyan beszélünk. Gyakran belesüppedünk abba, hogy pusztán kliséket mondunk egymásnak, vagy a tényeket beszéljük meg, vagy maximum a véleményünket osztjuk meg. Sokszor hiányoznak a kommunikációból a mélyebb rétegek. Mit érzek, mi lenne fontos számomra, milyen vágyaim vannak? Miben hiszek? Hogyan? Ahogyan pedig gyakran kommunikálunk egymással, úgy, hogy a szavainkkal nem felemeljük egymást, hanem éppen lehúzzuk. Ez elsősorban konfliktusok, stressz esetén jellemző, amikor szavainkkal a másik önbecsülését vesszük célba. 

Mégis sokkal jobb, ha kimondjuk egymásnak, ami bennünk van, mintha saját magunkban forralnánk az érzéseinket.

A konstruktív, az építő jellegű kommunikációt pedig lehet tanulni. Ahogyan szintén tanulás eredménye, gyerekkori mintáink elevenednek meg. Őseinktől hozzuk. Mindazonáltal hozzuk ezeket, ugyanakkor képesek vagyunk változtatni rajta. Ha felismerjük, hogy a kapcsolatunkban romboló kommunikációval érintkezünk. 

Studio4/istockphoto.com

Hogy látod, idehaza mennyire gyakori probléma, hogy nem kommunikálunk eleget a párkapcsolatunkban?

Épp most végeztünk egy felmérést, 260 embert kérdeztünk meg a kommunikáció sajátosságairól, és körülbelül az egyharmada jelezte vissza azt, hogy nem, vagy alig kommunikál a párjával. Ez azért is elképesztő adat, mivel elvileg olyanok töltötték ki, akik érdeklődnek a pszichológia, az önismeret, az önfejlesztés iránt. Tehát elképzelhető, hogyha a felmérés során teljesen véletlenszerűen választottunk volna résztvevőket, akkor még rosszabb lenne az eredmény.

Mi történhet, ha sokszor inkább a hallgatást választjuk?

A csöndet betöltik projekcióink, azaz sokszor belőlem fakadó dolgokat vetítek rá a másikra. Feltevéseim, prekoncepcióim lesznek arról, hogy a másik vajon mit gondol. Különösen nehéz lehet a csönd egy-egy konfliktus után, hogyha ezt játszmaként használja a pár valamelyik tagja a másik ellen, amikor kizárja, kivonul, nem szól, csönddel bünteti. Ha beszélünk, esélyt teremtünk arra, hogy megértsük a másik érzéseit, szükségleteit. Megértsük, mi az, ami a viselkedése mögött lappang, még akkor is, hogyha számunkra nem éppen úgy viselkedik, ami kellemes vagy elfogadható. A csönd sokszor távolságot teremt, ugyanakkor persze lehet meghitt is. Kérdés az, hogy mi az, ami betölti. A szeretet, avagy pedig az ellenségeskedés. 

Milyen hétköznapi szituációkból születnek szerinted a leggyakrabban viták a pároknál?

A kapcsolatban láthatatlan módon az eredeti családunk is ott van velünk, sőt őseink is. Más-más szabályokat, szokásokat, értékrendet hozhatunk otthonról. Virginia Satir egyik számomra kedves mondata, hogy a hasonlóságaink alapján találkozunk, ugyanakkor a különbségeinkből tanulunk.

Mindenből veszekedés keletkezhet, amiről máshogy gondolkozunk. Mik ezek? Például milyen szabályokat alkossunk a kapcsolatban. 

Észrevétlen szabályokat alkotunk arról, hogy hogyan döntünk, ki a főnök. Én vagy a másik? Vagy egyfajta egyenrangúság van? Hogy osztjuk el az anyagi javakat? Közös kasszán vagyunk, és ha igen, akkor arról ki és hogyan rendelkezik, kinek mekkora a szabadságfoka a kapcsolatban. Elmehetek hétvégén a barátaimmal, vagy pedig, ha ezt megteszem, akkor mondjuk a másik megsértődik? Hol húzzuk meg a határokat? Megnézhetem a telefonodat, vagy nem nézhetem meg, mikor jönnek a szülők látogatni, bármikor jöhetnek, vagy előzetes megbeszélés alapján? Később, hogy neveljük a gyerekeinket? Mi a rend? Mi a rendetlenség?

Egy nagyon gyakori helyzet, amikor kisbaba születik a családban, és az anyuka teljesen ráfókuszál. A férj sokszor hazajön, hullafáradt, pihenni szeretne, az édesanya pedig, aki otthon volt a gyerekkel, és egész addig várta, hogy megossza vele a napi élményeit. Számítana arra, hogy figyelmes, hogy figyelmet, odafordulást kap. Tulajdonképpen mindkettőjük szükséglete ugyanaz lenne, hogy fontosnak érezze magát, hogy támogatást és figyelmet kapjon. 

Mégis valahogy ilyenkor a rengeteg ember elmegy egymás mellett. Vitázni egyébként bármiből lehet. Egy pár két éven keresztül vitatkozott azon, hogy lehajtva kell tartani a vécédeszkát, vagy fölhajtva. Nyilván emögött más mélyebb dolgok is lappanganak, például az, hogy kinek van igaza. Ki a főnök a kapcsolatban?

bondart/depositphotos.com

Mennyire jellemző, hogy a nézeteltéréseknél a sértegetésig is eljutunk?

Véget nem érő játszmákba kerülhetünk bele, és ezek, a „kinek van igaza” játszmák közben mérgezik a kapcsolatot. A felmérésben körülbelül 50 százalékban jelölték be azt, hogy próbálnak figyelni arra, hogy konfliktusok veszekedés esetén ne sértsék meg a másikat. Ugyanakkor jellemző ránk az, hogy abban a pillanatban, ahogy stresszbe kerülünk, elveszítjük tudatosságunkat. Elfelejtjük, hogy maga a kapcsolat fontosabb, mint az ügy, mint az, hogy kinek van éppen igaza. 

Egy időutazásra indulunk. Regresszióba kerülünk, előjönnek gyerekkori mintáink, és nagyon könnyen belecsúszunk az úgynevezett sakálkommunikációba. Fölényesek, lekezelőek leszünk, vagy éppen indulatosak.

Ezzel pedig óhatatlanul sértjük a másikat, sértjük a másik önbecsülését. Minden alkalommal veszítünk a pozitív érzésekből, ha viszont a másik minta kerül elő, nem az üsd küzdj, hanem a fuss, menekülj, add meg magad, akkor engedünk, alávetjük magunkat, akkor az önmagunkkal való kapcsolat sérül. Az asszertív kommunikáció az, amivel leginkább eredményesen képviselhetem a saját érdekeimet, szükségleteimet úgy, hogy közben megmaradjon a kapcsolat. Ezt azonban tanulnunk kell, és még ha meg is tanuljuk, akkor is jellemző módon stresszhelyzetben könnyen elfelejtjük.

Mit tehetünk azért, hogy egyenlő felek legyünk a párkapcsolatban?

Marshall Rosenberg dolgozta ki azt a fajta zsiráf kommunikációt, aminek elemei tulajdonképpen az asszertív kommunikációnak is részei. Ennek egyik fontos része, hogy nem véleményt mondok, hanem a megfigyeléseimet mondom el a másiknak, ha zavar valami, amit a másik tesz, akkor jó, hogyha ezt szóba hozom, de nem mindegy, hogy hogyan. Tehát elmondom azt, amit konkrétan tapasztalok, de véleményezés nélkül. 

Nem azt mondom, hogy rendetlenség van, hanem azt mondom el, ami megfigyelhető, mondjuk, a könyvek a földön vannak. Elmondom az érzéseimet. Engem zavar. Elmondom a szükségleteimet. Fontos számomra a nyugalom a rendezett környezetben, és kérek. Ez a fajta kommunikáció az, ami leginkább biztosítja számunkra azt, hogy a szükségleteinket képviseljük. Ugyanakkor az egyenlőség része az is, hogy meghallom a másik szükségleteit, figyelek az érzéseire. Együttérzés, együttérző és támogató vagyok. Törekszem arra, hogy mindkettőnk szükségletei kölcsönösen kielégüljenek a kapcsolatban.

Milyen dolgok segíthetnek fejleszteni a párunkkal való kommunikálást?

Segít például az, ha mielőtt indulatosan reagálnék, rajtakapom magam, hogy feszült vagyok, akkor először tudatosítsam, hogy saját magammal van dolgom. Mi azt hisszük, hogy az érzéseinket a másik ember okozza, de valójában nem, hanem a ki nem elégült szükségleteink. Érdemes egy kicsit ilyenkor belülre figyelni, arra, hogy vajon ha feszült vagyok, miből van hiányom? 

Mi az a szükségletem, ami sérül? Ha már megértem ezt, és ehhez kapcsolódok, esélyem van arra, hogy ezt kommunikáljam ahelyett, hogy a másikat sértegetném.

Mindenkinek azt javaslom, hogy tartson önvizsgálatot, amikor feszültség keletkezik benne ahelyett, hogy azonnal a másik fejéhez vágna valamit, próbálja megérteni, hogy mi is történik mélyebben belül saját magában.

A másik tanácsom pedig, hogy érdemes lenne minden megszólalásunk előtt megkérdezni saját magunktól, azzal, amit éppen mondani készülök, vajon emelem, vagy rombolom a másik embert. A szavak ablakok vagy falak, mondja Marshall Rosenberg. A szavakkal tudunk szárnyakat adni, és a pokol mélyére is tudjuk juttatni egymást. Sokszor ezen múlik a kapcsolat jövője hosszú távon.

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!