Durva dolog történt a Vácra stoppoló nővel

Nem tudtam kötélre mászni, a mászókákon is mindig levert a víz, és kábé úgy kapaszkodtam a vasba, hogy véraláfutásos lettem tőle. Én voltam az a gyerek, aki sírva mászott fel a csúszdára, majd annak legtetejéről fejjel esett a betonra, és én voltam az is, akit a játszótéren ok nélkül vertek lilára, amikor egyszer végre leengedtek oda egyedül…

Viszont jól tudtam zongorázni, ami segített saját világomban elmélyülni. A probléma az volt, hogy azon a világon kívül mindentől féltem. Ám biztonságban voltam, mert ott volt az én hős anyám és hős apám, akik kívül tartották a világot, nehogy meggörbüljön a hajam szála vagy a szám sarka. Azt hiszem, ezt az állapotot, amiben akkor éltem, nevezik életképtelenségnek. Aztán egyszer apám megunta a dolgot… és elkezdett az életre nevelni.

Apám festő. Nem fal, hanem művész festő, és minden egyéb, ami ehhez tartozik. Vagányság, intelligencia, önfejűség. És autóstop…