Oké, az óriási hamburgerezőlánc első étterme akkortájt nyitott meg az országban, amikor én születtem, de ez még nem jelentette azt, hogy minden sarkon hozzájutottunk volna a pár száz forintos húspogácsákhoz.
Ami azt illeti, vidéken még mindig nem olyan egyértelmű az, hogy ha nincs időm uzsonnát készíteni, akkor csak beugrok a sarki büfébe, és kérek egy futószalagon gyártott sajtburgert. És nem mondom, hogy néha nem esik jól bűnözni egy kicsit, de ha valami, akkor ez talán régen jobb volt.
Mert én ha gyerekként nasira vágytam, kimentem a kertbe, és szakítottam egy almát a fáról – az aranyabarnára sütött, papírzacskós krumplikkal pedig kamaszkoromig nem is találkoztam, és lássuk be, jobb volt az élet enélkül a kísértés nélkül.
