„Mindig főzök majd neki!”
Anélkül, hogy elbagatellizálnám a helyes, egészséges és változatos hozzátáplálás fontosságát, kijelenthetem, hogy néhány hónappal az első falat pürék után lényegesen lazábban kezelem ezt az egész kóstoltatás kérdést. Eleinte tényleg mindig főztem, pürésítettem, elkevertem, kóstoltattam, adagoltam, bevezettem, allergiás tüneteket kerestem – aztán egyszer azt vettem észre magamon, hogy amikor végre utolérem magamat (azaz elindítottam egy mosást, hogy legalább tiszta fehérneműnk legyen, és bepakoltam a mosogatógépet, hogy legyen miből ennünk), nem a gyerek mellé ülök le játszani, hanem elkezdek répát pucolni.
Na akkor hatalmas bűntudat közepette és megszégyenülten vettem egy üveg bébiételt.
Hogy miért éreztem magamat rosszul emiatt, azt utólag már nem tudom, de valamiért ez volt az a fogadalmam, amit a legrosszabbul esett elengednem. Pedig az odafigyelve válogatott, a gyerek életkorának megfelelő bébiételekkel az égadta világon semmi probléma nincs. Azóta is igyekszem vagy külön főzni neki, vagy olyat főzni magunknak, amiből ő is ehet – az egy éves korhoz közeledve egy egyre könnyebb, és persze most már ő is ezt élvezi legjobban – de ha összejönnek a dolgok, ma már nem csinálok lelkiismereti kérdést abból, hogy felbontsak egy üveges bébiételt, főleg, ha ez azt jelenti, hogy aznap kicsit többet ülhetünk együtt a játszószőnyegen. Olvass még a témában
t.tomsickova/depositphotos.com