Mindenki várakozással telve, nagy reményekkel vág neki az első olyan karácsonynak, amikor végre saját családjával állhat oda a fa elé. Ezerszer elképzeljük gyermekünk ragyogó tekintetét, ámulatát a színes fények láttán, és persze az örömárban úszó rokonságot – nekünk csak büszkén kell hallgatnunk a bókokat. Ehhez képest az első karácsony rendszerint máshogy alakul… A közelgőkről nem is beszélve!
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/7 A kivédhetetlen karácsonyi fotózás
Szó szerint (és átvitt értelemben is) tegyük tisztába: most azokról a karácsonyokról lesz szó, amikor a gyermeked már igazán tudatában van önmagával, tehát nem néhány héttel karácsony előtt született.
Ebben az esetben legfeljebb annyi fog történni veletek az ünnepek során, hogy akkor alszik el, amikor mindenki rátok vár a karácsonyi vacsorával, lebukja a frissen vasalt blúzodat, nyakig aranysárgára színezi a méregdrágán vett ruhácskáját, és persze torkaszakadtából üvölteni kezd, amikor meglátja a fotóst.
Ez utóbbi jó eséllyel később is előfordul majd, hiszen, ahogy gyereke lesz az embernek, valahogy kényszert érez rá, hogy a fontos eseményeket percre pontosan megörökítse.
Ám erre messze nem elegendőek az otthoni képek: minimum fotóstúdióba kell menni, ahol a több órányi kattintgatás eredménye – jó esetben – egy-két vállalható kép, amit aztán lehet mutogatni és persze ajándékozni a rokonságnak.
2/7 Takarítani? Most komolyan: minek?
Háromfajta anyuka létezik a takarítást illetően: az egyik megállás nélkül, egész nap takarít és pakol, ez a szokás pedig csak fokozódik karácsony tájékán.
A második anyuka magasról tesz a kupira, mert pontosan tudja, hogy pár perc múlva minden pontosan ugyanúgy fog kinézni – ő valóban csak azt rakja odébb, amit tényleg nagyon muszáj.
A harmadik anyuka pedig közbe-közbe nekilát takarítani, de ha teheti, inkább berúgja a játékot a kanapé alá.
A karácsonyi nagytakarításnak egyébként sincs túl sok értelme, gyerek mellett főleg. Az ablakpucolás kész rémálom, mert mire észbe kapsz, ott áll mögötted a lurkó a létrán, és a nagyival amúgy is bohóckodnak egy jót délután, aminek eredményeképpen az összes ablakot telerakják kicsiny, édes, de nagyon koszos és nagyon zsíros kézlenyomatokkal.
Előbb-utóbb mindenki a harmadik típusnál köt ki: a stréberek is feladják karácsonykor, és a nagyon lusták is erőlködnek egy kicsit a látszat kedvéért.
Minden bizonnyal neked is a filmekben látható, idilli jelenetek jutnak eszedbe a karácsonyi sütésről, főzésről.
A kisgyermek édesdeden ücsörög a pulton, anyának adogatja a hozzávalókat, kedvesen gyúrogatja a tésztát, szaggatja a formákat, és incselkedve legfeljebb az orra hegyére biggyeszt egy leheletnyi cukormázat.
A valóság ehhez képest az, hogy minden, de tényleg minden lisztes, vajas és csokis lesz. Az egy dolog, hogy hajat kell mosni, de hogy kerül tészta a plafonra, és mikor landolt a tepsiben (majd a sütőben) a kutya a nyakörve?
Ezek a rejtélyek örökre karácsonyi talányok maradnak, de az biztos, hogy a gyerkőc negyed órán belül megunja a projektet, és te este, alvásidőben egyedül fogod pingálni a mézeskalácsokat.
Eközben persze átkozod a percet, amikor eszedbe jutott, hogy dupla adagot süssetek, mert naivan abban reménykedtél, hogy ez aztán szuper jó buli lesz. Végül is az lett, csak nem neked.
