Az emlékkutatók arra jutottak, hogy a déja vu egy olyan emlék-jelenség, ami hasonlít egy valós élményhez, csak nem tudjuk tisztán felidézni.
Agyunk tehát felismeri a múltbéli és a pillanatnyi helyzet hasonlóságát, így annak ismerős voltát érzékeljük, ugyanakkor nem tudjuk a fejünkben pontosan elhelyezni.
Mások szerint a déja vu nem más, mint hamis emlék. Olyan esemény, amiről úgy érezzük, megtörtént velünk, pedig ez nem igaz. Mint mikor felébredünk egy álomból és még nem tudjuk eldönteni, hogy álmodunk-e vagy ez már a valóság, mert a kettő közötti határvonal elmosódik. Ez a teória kezd idejétmúlttá válni, de egyes pszichológusok még ezt tartják a hivatalos magyarázatnak.
Ennek pedig többek között ellentmond egy FMRI, azaz funkcionális mágneses rezonancia képalkotás segítségével végzett kísérlet. Ennek során ugyanis a 21, laboratóriumi körülmények között előidézett déja vu-t átélő kísérleti alany agyában nem mutattak ki aktivitást az emlékekkel kapcsolatos területeken. Pedig az, hogy a hippokampusz nem aktivizálódott, arra enged következtetni, hogy a déja vu-nek nincs köze az úgynevezett „hamis emlékekhez”. Ehelyett azonban az agyban a döntéshozatalért felelős részek voltak aktívak. Ebből azt a következtetést vonták le a tudósok, hogy ilyenkor az agy ellentmondást igyekszik feloldani. Amikor tehát déja vu-t érzünk, az agy lefuttat egy gyors keresést az emlékeink között hogy eldöntse, valóban megtörtént-e velünk az adott élmény vagy nem. Olvass még a témában
