Csodálatos vászonbabákat készít a magyar anyuka – interjú a BabkaLand megálmodójával

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Csodálatos vászonbabákat készít a...

Csodálatos vászonbabákat készít a magyar anyuka – interjú a BabkaLand megálmodójával

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Kovács Tímea, a BabkaLand tulajdonosa pedig éppen ilyen vászonbabákat készít: igazi szeretettel születik meg minden egyes alkotása, amelyek aztán kicsiknek és nagyoknak is hatalmas örömet jelenthetnek.

„Marslakó” után csodaszép babák születtek

Szokták mondani, hogy „minden kezdet nehéz”, ha viszont túllendülünk az első kihívásokon, akkor fantasztikus eredményeket érhetünk el. Így történt ez Tímea és a babák esetében is. „A babák varrásával a kislányom születése után egy évvel kezdtem el foglalkozni, 2018-ban. Az első születésnapjára más készítő babáját kapta, mert az enyém vállalhatatlan lett. Azóta is őrzöm a „marslakót”. Rengeteg videót megnéztem, ötleteltem és kísérleteztem. Először kézzel varrtam, majd kaptam édesapámtól egy varrógépet. Azóta vettem kettőt, hogy legyen tartalék is vészhelyzetre” – mondja Tímea.

Fotó: BabkaLand – kézműves textil babák – Facebook

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/5
Következő»
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.