Húsz évvel ezelőtt, amikor én és gyermekeim még egy család voltunk, megérintett valaki egy pillanatra. Fontos érintés lehetett, tartalommal, mert megjegyeztem, emlékszem rá. Ahogy arra is, aki megérintett. Akkor nem volt lehetőség, erkölcstelen lett volna. Az érzés úgy, és addig tartott, mint a tiszavirág élete… nem is gondoltam túl… csak dédelgettem magamban az érzést, aztán az emlékét. Nem a személyt, hanem a tartalmat.
Nem sóvárogva, ám tudva, hogy a másik létezik, éltem saját életemet, néha, ismerősként összefutva. Aztán valami megváltozott. Lehetőséget kaptunk. A kapcsolat most sem erkölcsös, de legalább nem teljesen elítélendő… inkább ringató, természetes.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
