Mit lát ebből a külvilág?
Akár tudatos, akár nem, a „csak kettesben” életmódnak üzenete van: „nincs szükségünk senkire” Ez a többiek számára ridegnek, elutasítónak tűnhet, még akkor is, ha valójában csak zárkózottságról vagy akár korábbi traumáról van szó. Idővel ráadásul ez a mentalitás önbeteljesítő jóslattá válhat: a felek minél kevésbé kapcsolódnak másokhoz, annál kevesebben próbálnak majd hozzájuk közeledni.
Nem gondolom, hogy mindenkinek állandóan társaságban kell lennie vagy, hogy a jó kapcsolat mércéje a baráti kör nagysága. De hiszem, hogy az ember alapvetően kapcsolódásra van teremtve. A barátok nem csak szórakozást jelentenek: támaszt, új nézőpontot, inspirációt, és néha egészen másfajta szeretetet, figyelmet adnak, mint amit a párunktól kapunk – viszont ezt csak akkor élhetjük meg velük, ha esélyt adunk nekik a közeledésre.