A „dicséret”
Az első munkahelyemen a jegyzeteimet éjszakába nyúlóan gépeltem és szigorúan 3 színű sorkiemelővel jelöltem meg a fontos részeket. Emlékszem, amikor az egyik kollégám tágra nyílt szemmel nézegette a lapokat, majd azt mormolta: „Úristen. A „túlteljesítő” szó mellett a te fotód van a szótárban…”
A hangsúlyból kihallottam, hogy nem dicséretnek szánta és én nem is vettem annak. Érdekes, hogy a szavai csak évtizedekkel később jutottak eszembe újra, amikor a perfekcionizmusom ellenére leépítettek a munkahelyemen, a nagyfiam éppen nem beszélt velem és a férjem közölte, hogy beleszeretett valakibe.
Akkor „lementem alfába” és rájöttem, hogy teljesen bolond vagyok, minek és kinek erőlködöm én? Azóta új ember vagyok: túlteljesítő voltam, de már csak a középszerűség a célom. Olvass még a témában
