Az utóbbi hónapokban idehaza különösen nagy figyelem irányult a burgonyára, de egyébként is az egyik legalapvetőbb élelmiszerünkről van szó, amely a legtöbbünk konyhájában egész évben jelen van. Az egyre növekvő kiadásaink mellett, és az olykor hiányos árukészleteket is figyelembe véve viszont mostanra talán minden eddiginél fontosabbá vált, hogy mindazok az élelmiszerek, amelyeket megvásárolunk, végül ne a szemetesben végezzék, a burgonyát is beleértve. Így függetlenül attól, hogy sokat halmoztál fel belőle, vagy az éppen megvett kisebb mennyiségről gondolod úgy, hogy nem fog egyszerre elfogyni, fontos, hogy tudd, hogyan tárold, hogy sokáig elálljon.
3/5 Tartsd távol bizonyos élelmiszerektől
Sokan, miután bevásároltunk, a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt hajlamosak vagyunk egymás mellé tenni, ez viszont nem feltétlenül jó. A burgonyára például kifejezetten negatívan hat, ha mellette tárolod a hagymát, az almát, a banánt vagy például az avokádót. Ha ugyanis így teszel, még a sötét hűvös környezet ellenére is gyorsabban kicsírázhat, úgy pedig már aligha lesz olyan finom, mint korábban.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!