A kuncsaftnak mindig igaza van – tartja a mondás – de van, amikor túlfeszítik a húrt, ahogy az alábbi tíz esetben is történt.
3/10 A celeb
Bejött egy alig-alig ismert „celebecske”, akinek fizetéskor – kötelezően - felajánlottam egy kedvezménykártyát. Ő erre annyit morgott, hogy „Egyetlen fellépésemből ki tudnám fizetni tíz évnyi béred, nem ismersz fel?” Úgy tettem, mint aki nem tudja, ki ő és szóltam a tulajbácsinak, akiről tudtam, hogy nem néz szappanoperákat, így nem fogja tudni, ki az illető. Így is volt és ekkor már vörös volt a „sztárocska” feje, pláne amikor a sorban mögötte lévő hölgy is közölte, hogy ő sem tudja, ki ő. (Hogy tényleg nem tudta, vagy csak őt is idegesítette, nem tudom.) Végül a celeb zsörtölődve távozott, engem pedig a tulajbácsi megdicsért, hogy nem felejtettem el felajánlani a kedvezménykártyát.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!