A Szibillinus könyvek legendája szerint egy ókori városban egy nő felajánlotta a város lakóinak, hogy magas áron elad 12 könyvet, amelyek a világ összes tudását és bölcsességét tartalmazzák. Az emberek visszautasították, nevetségesnek tartották az ajánlatot, ezért a nő a könyvek felét ott helyben elégette, majd felajánlotta, hogy a maradék hatot kétszeres áron adja el. A polgárok kinevetették, ezúttal azonban már kissé nyugtalanul figyelték a nőt. A nő újabb három könyvet elégetett, a maradékot felajánlotta, de ismét megduplázta az árat. Kissé vonakodva, de a városlakók ismét nemet mondtak.
Végül, amikor már csak egy könyv maradt, a polgárok kifizették a rendkívüli árat, amit a nő most kért, és ő magára hagyta őket, hogy a világ összes tudásának és bölcsességének egy tizenketted részével a lehető legjobban boldoguljanak.
A könyvek, ahogy Stephen King fogalmazott, „hordozható varázslatok” – és a hordozhatóság legalább olyan fontos, mint a varázslat. Egy könyvet magunkkal vihetünk, elrejthetünk, a tudás saját, privát tárháza lehet a könyv. A könyvekben lévő szavak ereje olyan nagy, hogy nem számít újdonságnak, hogy egyes szavakat kitörölnek. Ilyenek például a káromkodások, amik sokáig, sok helyen nem kerülhettek nyomtatás alá; vagy olyan szavak, amelyek túl veszélyes erejűek ahhoz, hogy leírják őket, mint például Isten neve egyes vallási szövegekben.
A könyvek tudást hordoznak, a tudás pedig hatalom, ami a könyveket fenyegetéssé teszi a hatalom számára – kormányok és önjelölt vezetők számára egyaránt -, akik monopóliumot akarnak szerezni a tudás felett, és ellenőrizni akarják, hogy mit gondolnak polgáraik. Az olvasás feletti hatalom gyakorlásának leghatékonyabb módja pedig a betiltásuk.
A könyvek betiltására több példa is volt már a történelemben
A cenzúrának hosszú és dicstelen története van, de nem halt ki máig sem: továbbra is virágzó iparág. Ezen a héten ünnepli 40. évfordulóját a betiltott könyvek hete: ez az évente megrendezett esemény „az olvasás szabadságát ünnepli”. A betiltott könyvek hetét 1982-ben indították útjára, válaszul az iskolákban, könyvtárakban és könyvesboltokban egyre szaporodó betiltásokra.
A cenzúra ezen formája bevett gyakorlat volt az egykori Szovjetunióban, de ma sem áll messze Kína vagy éppen Oroszország kormányától. A könyvek betiltása azonban a nyugaton sem ismeretlen gyakorlat, sőt.
Nagy-Britanniában a könyvek betiltása gyakran volt eszköz a szexuális obszcenitás ellen. Ez tipikusan egy kísérlet arra, hogy a törvény tompa erejét használják a társadalmi változások feltartóztatására. Ez a taktika mindig kudarcot vall, de a rövidtávon gondolkodó hatóságok számára mégis ellenállhatatlan gondolatnak tűnik.
Számos író hírnevét öregbítette a brit obszcenitási törvényekkel való összeütközés. James Joyce éleslátó volt, amikor az Ulysses írása közben azt mondta, hogy „mindent, amit a rendőrség ellenez, bele szeretnék tenni a regényembe”. A könyvet 1922-től 1936-ig betiltották Nagy-Britanniában, noha a betiltásért felelős jogi tisztviselő a könyv 732 oldalából mindössze 42-t olvasott el. A „minden”, amit Joyce az Ulyssesbe tett, magában foglalta az önkielégítést, a káromkodást, a szexet és a vécére járást.
DH Lawrence különleges eset volt: művei, amelyek gyakran tartalmaznak szexuális aktusokat, amelyekre Lawrence spirituális áhítattal tekintett, évekig a brit ügyészségi igazgató kampányának tárgyát képezték. Elégették A szivárvány című könyvét, elfogták a postáját, hogy lefoglalják a Pansies című verseit, és rajtaütöttek egy művészeti kiállításán.
A cenzúrának az USA-ban is hosszú története van
Ennek egyik első, és talán leghíresebb áldozata Harriet Beecher Stowe 1852-es, Tamás báttya kunyhója című rabszolgaságellenes regénye volt. 1857-ben egy fekete ohiói férfit, Sam Greent bíróság elé állítottak, és 10 év börtönbüntetésre ítéltek, mert birtokában volt a Tamás báttya kunyhója. A történelem csavarja, hogy a könyvet ma már inkább a politikai spektrum progresszív oldaláról kritizálják a fekete karakterek sztereotipikus ábrázolása miatt.
Minél kiemelkedőbb egy könyv, annál nagyobb valószínűséggel kelti fel a cenzorok figyelmét. J. D. Salinger A rozsban fogó (korábbi fordításokban Zabhegyező) című művét rendszeresen támadták. 1960-ban egy tanárt elbocsátottak a könyv tanítása miatt, az 1980-as években pedig Wyoming, Észak-Dakota és Kalifornia iskoláiból távolították el a könyvet. Salinger regényének betiltása mellett jellemzően a trágárság és a vulgáris nyelvezet miatt érvelnek, még akkor is, ha a regény nyitó sora – „az egész David Copperfield-féle szarsággal…” – ma már inkább mosolyogtatónak tűnik.
A könyvbetiltás széles spektrumot lefed, és általában sok olyan könyvet hoz össze, amelyek ritkán állnak egymás mellett a polcokon. A népszerű szépirodalomtól (Peter Benchley, Sidney Sheldon, Jodi Picoult) a bevált klasszikusokig (Kurt Vonnegut, Harper Lee, Kate Chopin) mindent felölel. Több célpontja van, mint egy íjászversenynek, az okkultista imádattól (Harry Potter-sorozat) az ateizmusig (A kutya különös incidense az éjszakában). Egy azonban biztos: a könyvekhez való hozzáférés, az értő olvasás és a kritikus gondolkodás mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy továbbra is demokráciában élhessünk, és fejlődhessünk, mint társadalom.