Végül, amikor már csak egy könyv maradt, a polgárok kifizették a rendkívüli árat, amit a nő most kért, és ő magára hagyta őket, hogy a világ összes tudásának és bölcsességének egy tizenketted részével a lehető legjobban boldoguljanak.
A könyvek, ahogy Stephen King fogalmazott, „hordozható varázslatok” – és a hordozhatóság legalább olyan fontos, mint a varázslat. Egy könyvet magunkkal vihetünk, elrejthetünk, a tudás saját, privát tárháza lehet a könyv. A könyvekben lévő szavak ereje olyan nagy, hogy nem számít újdonságnak, hogy egyes szavakat kitörölnek. Ilyenek például a káromkodások, amik sokáig, sok helyen nem kerülhettek nyomtatás alá; vagy olyan szavak, amelyek túl veszélyes erejűek ahhoz, hogy leírják őket, mint például Isten neve egyes vallási szövegekben.
A könyvek tudást hordoznak, a tudás pedig hatalom, ami a könyveket fenyegetéssé teszi a hatalom számára – kormányok és önjelölt vezetők számára egyaránt -, akik monopóliumot akarnak szerezni a tudás felett, és ellenőrizni akarják, hogy mit gondolnak polgáraik. Az olvasás feletti hatalom gyakorlásának leghatékonyabb módja pedig a betiltásuk. Olvass még a témában
A könyvek betiltására több példa is volt már a történelemben
A cenzúrának hosszú és dicstelen története van, de nem halt ki máig sem: továbbra is virágzó iparág. Ezen a héten ünnepli 40. évfordulóját a betiltott könyvek hete: ez az évente megrendezett esemény „az olvasás szabadságát ünnepli”. A betiltott könyvek hetét 1982-ben indították útjára, válaszul az iskolákban, könyvtárakban és könyvesboltokban egyre szaporodó betiltásokra.
A cenzúra ezen formája bevett gyakorlat volt az egykori Szovjetunióban, de ma sem áll messze Kína vagy éppen Oroszország kormányától. A könyvek betiltása azonban a nyugaton sem ismeretlen gyakorlat, sőt.
Nagy-Britanniában a könyvek betiltása gyakran volt eszköz a szexuális obszcenitás ellen. Ez tipikusan egy kísérlet arra, hogy a törvény tompa erejét használják a társadalmi változások feltartóztatására. Ez a taktika mindig kudarcot vall, de a rövidtávon gondolkodó hatóságok számára mégis ellenállhatatlan gondolatnak tűnik.
Számos író hírnevét öregbítette a brit obszcenitási törvényekkel való összeütközés. James Joyce éleslátó volt, amikor az Ulysses írása közben azt mondta, hogy „mindent, amit a rendőrség ellenez, bele szeretnék tenni a regényembe”. A könyvet 1922-től 1936-ig betiltották Nagy-Britanniában, noha a betiltásért felelős jogi tisztviselő a könyv 732 oldalából mindössze 42-t olvasott el. A „minden”, amit Joyce az Ulyssesbe tett, magában foglalta az önkielégítést, a káromkodást, a szexet és a vécére járást.
DH Lawrence különleges eset volt: művei, amelyek gyakran tartalmaznak szexuális aktusokat, amelyekre Lawrence spirituális áhítattal tekintett, évekig a brit ügyészségi igazgató kampányának tárgyát képezték. Elégették A szivárvány című könyvét, elfogták a postáját, hogy lefoglalják a Pansies című verseit, és rajtaütöttek egy művészeti kiállításán.
