Hajnali négy körül már kezdett kidőlni a társaság; Barbi egy napozóágyban bóbiskolt, a fiúk már a szemüket is alig bírták nyitva tartani, és az éjszakai sötétség helyét kezdte átvenni a hajnal fénye. Úgyhogy arra jutottunk, ideje különválnia a csapatnak – de csak néhány óra erejéig! Kyle és a többiek ugyanis szombatra már kitaláltak egy programot, és minket is meghívtak rá. De hogy miről is volt szó pontosan? Azt mi is csak induláskor tudtuk meg…
Egy átvirrasztott éjszaka és körülbelül 6 óra alvás után a társaságunk leginkább úgy nézett ki, mint egy csapat holdkóros, Barbiék pedig a boros üveget még a tekintetükkel is messziről kerülték. De még ez sem tarthatott vissza minket attól, hogy maximálisan kihasználjuk a hétvégét, így dél után nem sokkal átmentünk a szomszédba átbeszélni a napirendet. Mint kiderült, a fiúk adrenalinban bővelkedő tervet készítettek maguknak, melyben az első állomás egy kalandpark volt. Nagy szerencse, hogy vonattal csak pár megállót kellett menni, különben biztos, hogy nem tudtam volna Barbiékat rávenni a kirándulásra.
Súlytalanul és felszabadulva
Nos, azt hiszem, az ember minden nap megtanulhat valami újat magáról. Pénteken rájöttem, hogy angolul egy egészen új személyiség vagyok, szombaton pedig arra, hogy elképesztően félek a magasban. Jó, persze egy ideje már sejtettem, hiszen volt néhány rémálmom, ami több száz méterrel a felszín felett játszódott, de szemtől-szemben még sosem tapasztaltam meg. Nem mondhatnám, hogy az időzítés tökéletes volt, hiszen évek óta szerettem volna eljutni egy kalandparkba, erre tessék; ott már a szabadesés gondolatától is remegett a lábam. Olvass még a témában
„Teljesen egyedül maradt, senkije nincs” – Az öregedő nárcisztikusok sorsa: amikor a szépség már nem elég
Vigyázz: ez az egyik legbiztosabb jele, hogy nem lesz tartós a párkapcsolatod
Mi a legbutább dolog, amit egy ex azért mondott, hogy visszaszerezzen?
Ez vár rád a szerelemben idén májusban – zodiákusod szerint
Maga a hely egyébként elképesztően jó volt. Kipróbáltunk mindent: eltévedtünk a labirintusban, belemásztunk a vízi hengerbe, lecsúsztunk a drótkötélpályán. Meg kell, hogy mondjam, hónapok óta nem nevettem olyan őszintén, mint újdonsült barátainkkal néhány óra alatt. A nehezét viszont a legvégére tartogattuk. Szabadesés, több méter magasból – ha a TV-ben látnám a jelenetet, biztosan azt mondanám, hogy „ne húzd az időt, ugorj már le”. De most, hogy beálltunk a sorba, inkább a „húzd az időt, lehetőleg zárásig” járt a fejemben. Ahogy várakoztunk, szépen lassan megfogyatkozott a létszámunk: először Barbi és egy barátnője állt félre, majd két srác is csatlakozott hozzájuk. Már épp készültem én is kilépni a sorból, amikor Kyle hátrafordult hozzám.
