– Kérdezd meg tőlük, melyik szórakozóhelyre érdemes elmenni ma este –javasolta Barbi.
– Az angolból ítélve szerintem nem helybéliek –vágott közbe Petra.
– Jó, Dóri, akkor kérj kölcsön tőlük valamit.
– Hé, álljunk csak meg, egyáltalán miért nekem kell menni?
Még elhangzott néhány ehhez hasonló párbeszéd, miután eszembe jutott a bor. Még mindig kibontatlanul hevert az asztalon – úgy fest, egy kissé kifogott a többieken a dugóhúzó. Felkaptam az üveget, és átsétáltam a srácokhoz (kicsit úgy éreztem magam, mint egy filmszereplő, hiszen az ablakban továbbra is ott álldogált a háromfős nézősereg). A fiúk persze rögtön felajánlották a segítségüket, de úgy tűnik, a bor extra biztonsági zárral rendelkezett, mert bizony nekik is beletelt némi időbe, mire kiszabadították belőle a dugót. A néhány perces beszélgetés során viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a szomszédaink bizony örülnének egy kis társaságnak, így kb. negyed óra múlva már Barbiék is ott ültek velünk a bogrács körül.
Azt hiszem, van valami igazság abban, hogy a személyiséged képes megváltozni, ha egy másik nyelven beszélgetsz. Az elmúlt egy évben szerintem még sosem barátkoztam össze ilyen gyorsan egyetlen ismeretlennel sem, mint ahogy azt húsz perc alatt tettem meg Kyle-lal. Még egy pohárka bort sem ittam meg, de máris annyi mindent megtudtunk egymásról, hogy az egész olyan érzés volt, mintha a lelki társammal beszélgetnék. Olvass még a témában
London közelében lakik (sajnos nem vagyok túl járatos arra, így a hely nevét rögtön elfelejtettem), egy hete pedig végre összeszedte a bátorságát és otthagyta az idegőrlő munkahelyét, amit egy kisebb vakációval ünnepelnek most meg. Nagyon tetszett, hogy szemernyi aggodalom sincs benne azért, hogy esetleg hosszabb ideig lesz munkanélküli – sőt, szerinte most adódnak csak igazán jó lehetőségek. Kicsit reménykedtem, hogy a hétvégén rám is átragad ez a fajta hozzáállás, mert ha eszembe jutott az asztalomon tornyosuló papírhalmaz, rögtön bűntudatom támadt.
