Végül a „húú, bocsi, de elég fárasztó napom volt a melóban, és még ezer dolgom van, úgyhogy én szerintem elindulok hazafelé„ nyert; és úgy tűnt, nem is kételkedtek ebben. Otthon viszont rövidesen bűntudatom támadt, amiért ők kedvesen befogadtak a társaságukba, én pedig egy béna kifogással igyekeztem minél gyorsabban eltűnni a szerelmesek közeléből. Úgyhogy rácsörögtem Kittire, és megkérdeztem, nincs-e kedve csütörtök este egy nosztalgikus-borozgatós estét tartani a kanapémon – ahogy azt az elmúlt fél évben olyan gyakran csináltuk. Ja, és közben mindennél jobban figyeltem arra, hogy egyszer se beszéljek többesszámban. Biztos, ami biztos.
Hirtelen jött ötletek
A hideg zuhany akkor ért, amikor csütörtök este kinyitottam a lakásom ajtaját, és Kitti másik fele is visszamosolygott rám a küszöb túloldaláról.
„Könyörgöm, mondd, hogy csak elhozta kocsival, és már megy is„ – gondoltam magamban, leginkább azért, mert a lakásban nem éppen patyolat tisztaság uralkodott. Olyannyira nem, hogy a nappaliban Ákos rövidesen megcsodálhatta a teljes fehérnemű kollekciómat, ugyanis épp nemrég indítottam egy mosást, és a ruhaszárító nem fér be a fürdőszobába. Talán mondanom sem kell, de egy icipicit kellemetlenül éreztem magam. Vajon udvariatlanság lenne, ha azt mondanám, „egy pillanat„, becsuknám az ajtót, és gyorsan átcipelném a hálóba a ruhaszárítót? Olvass még a témában
A gondolat villámként hasított végig a fejemen, aztán inkább elhessegettem, mert mire cselekedni tudtam volna, ők már be is jöttek az ajtón. Így történt, hogy a csütörtöki csajos estéből hirtelen édeshármas lett, és még csak el se tudtam menekülni a helyszínről – elvégre mégiscsak az én lakásomban üldögéltünk. És most még csak a pozitív hozzáállásomat sem sikerült előhívnom magamból; végig kissé barátságtalan voltam, és egyre több erőfeszítést igényelt, hogy ne csak egy-két szóban válaszoljak a kérdéseikre. Rövidesen pedig azon kaptam magam, hogy bár Ákos nagyon jófej volt velem végig, már nem is volt túlságosan szimpatikus.
