Sagrada Família
Rögtön az első jelentős látnivaló a Szent Család Templom, mely talán a legismertebb épülete Barcelonának. Ez nem is véletlen, mivel a Gaudi tervei alapján készülő kegyhely a mai napig nem lett befejezve, és persze azért is, mert a világörökség részét képezi.
Az építész álma az volt, hogy egy olyan templomot alkosson, mely kiemelkedik a város többi épülete közül. Ez a terve maradéktalanul sikeres lett, ráadásul az idegenforgalmilag leglátogatottabb helye is lett a városnak.
Güell palota
Ezt az épületet is Antoni Gaudi jegyzi, és Eusebi Güell gróf megbízásából készült. Az egyik nagyon érdekes tulajdonsága a palotának, hogy a gróf és családja lakhelyéül szolgált, és mint ilyen, bizony fényűző és tágas kellett, hogy legyen.
Az érdekesség az, hogy ezt egy 18 X 12 méteres területen kellett az építésznek megalkotnia. A palota fehér kőburkolatot és két csodálatos, íves kaput is kapott a megannyi szépséges megoldás mellett. Jelenleg egy múzeumnak és egy könyvtárnak ad helyet.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






