„A legközelebbi szabad hétvégém fél év múlva volt.” Így tartsd meg a barátaidat a 30-as, 40-es éveidben

Címlap / Életmód / Lélek / „A legközelebbi szabad hétvégém fél év...

„A legközelebbi szabad hétvégém fél év múlva volt.” Így tartsd meg a barátaidat a 30-as, 40-es éveidben

A minőség fontosabb a mennyiségnél

Úgy döntöttem, nem kötök újabb barátságokat, hanem a kevés időmet azokra szánom, amik kiállták az idő próbáját. Akik ott voltak, amikor negyedikes koromban fogszabályzót kaptam, amikor először csókolt meg Kovács Marci a nyári táborban, amikor nem sikerült a felvételi, amikor először rúgtak ki, amikor elváltam, amikor az első gyerekem született.

Egy idegen a repülőn felismerte a nagymamámat egy régi fotóról

Azok a barátok kellenek, akikkel nincs veszekedés, akik megértik, hogy csak ritkán tudunk találkozni, akik nem sértődnek meg, ha elfelejtem a születésnapjukat és akikkel összejönni olyan, mint amikor az ember belebújik egy kényelmes, meleg papucsba.

Egy olyan belső kör, akikkel már most tervezzük, hogy amint a gyerekek nagyobbak lesznek, elmegyünk egy hétre Madeirára. Akikkel egyelőre elég, ha hetente csetelünk pár sort, vagy felhívjuk egymást, ha van húsz perc nyugalmunk. Akik küldenek egy vicces mémet vagy hangüzenetet, mert valamiről eszükbe jutottam, esetleg betaggelnek egy érdekes videón. Ezek az apróságok is jelzik, hogy gondolunk egymásra és jelenleg ez is elég.

A legfontosabb azonban az, hogy ott legyünk a másiknak, amikor szüksége van ránk. Ebben a korban fontos életesemények történnek – szülő halála, esküvő, válás, gyerekszületés stb. – és sokszor váratlanul, ezért akkor kell segítenünk, amikor a barát számít ránk. Öreg néniként meg majd úgyis csak nevetünk mindenen.

Olvass még a témában

Kicsit mindannyian intoleránsak vagyunk a tejtermékekkel szemben?Következő cikkünkKicsit mindannyian intoleránsak vagyunk a tejtermékekkel szemben?Amióta egészséges életmódot érintő témákkal foglalkozom, mindenféle álláspontot hallottam már a tejtermék fogyasztása kapcsán. Vannak, akik szerint mindenki jobban járna, ha az összes tejterméket elhagyná, mások szerint a házi, bio tejtermékek teljesen rendben vannak, míg sok bolti opció már kedvezőtlen választás. Vannak…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, aki nyár végére elengedi a fájdalmas múltat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.