Megtanulod kezelni az embereket
Belecsöppenni a nagybetűs életbe nem kis feladat, ráadásul jellemzően a munkahelyed lesz az a helyszín, ahol majd a legtöbb konfliktus, kihívás és öröm és bánat ér.
Összehoz a sors olyan kollégákkal, akik majd megkeserítik a mindennapjaidat, de van egy jó hírünk: ezáltal te csak erősebb leszel.
Idővel rájössz, hogy kik azok, akikre igazán számíthatsz, kik azok, akik tanítanak és kik azok az emberek, akik szívből támogatnak és szeretnek téged. Olvass még a témában
Furcsa módon kommunikál a testünk, ha szerelmesek vagyunk
Ezt kell végre elengedned a csillagjegyed szerint – nagy változást hozhat az életedbe
Imádok vásárolni – de ezt teszem, hogy csökkentsem az ökológiai lábnyomom (és a bűntudatom)
Elég heti egyszer enned ebből az ételből, és máris sokat tehetsz a szíved egészségéért
A tapasztalatokat viszont te magadnak kell begyűjtened.
Megerősödsz lelkileg
Sok mindenen mész keresztül, olyan dolgokon is, melyek nagyon megterhelőek lelkileg, és lehet, hogy néhanapján azt érzed nincs kiút.
De nem baj, hogy nem hull minden az öledbe, így a lelki békéd sem. Ez egy csodás időszak arra, hogy megformáld azt a személyt, aki lenni szeretnél.
Ne érd be kevesebbel, ismerd meg, fejleszd magad, hogy a harmincas éveidben már egy erős nő képét lásd viszont a tükörben.
Ez bizony kőkemény munka, szóval itt az idő belevágni!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.



