Sóvárgás a szeretet, elismerés után
Vannak, akik hajlamosak arra, hogy a jó, elismerő, szeretetteljes szavak hiányában ételekkel töltsék tele magukat. Sokszor halljuk a saját környezetünkben is ezt a mondatot: hogy valami jó is történjen már velem, eszek egy kis csokit, sütit. Vagy pont mi mondjuk.
A boldogsághormonra hivatkozva jöhetnek a cukros fincsiségek – az érzelmi szükségleteket azonban nem tudjuk étellel kielégíteni.
Ha valaki ízekkel, kulináris örömökkel kényezteti magát, úgy érezheti, hogy egy időre elnyomja magában a vágyat, ami másra, nem is az ételre irányul. Vannak, akik emiatt híznak el, miközben fel sem ismerik, hogy a lelket nem étellel kell táplálni. Ez egy énvédő mechanizmus, amivel az a baj, hogy a meglepisütik és ajándékpizzák elfogyasztása csak lelkiismeret-furdalást szül. A szeretetre pedig ugyanúgy éhes marad az ember. Olvass még a témában
