Természetes igénye az embernek, hogy segítsen embertársain. Ám mindenkinek természetes az, hogy mindezt önzetlenül tegye. Az altruizmus – a segítő viselkedés – az a helyzet, amikor akár saját testi épségünket is háttérbe szorítjuk mások segítése érdekében. A segítségnyújtás – proszociális viselkedési forma – pedig az, amikor úgy segítünk embertársainkon, hogy az nem jár haszonnal ránk nézve.
Egy elgondolkodtató, rémisztő történet
1960-ban Kitty Genovese támadás áldozata lett. A lányt New York-ban a nyílt utcán megerőszakolták és megölték. A lánynak senki nem segített, annak ellenére, hogy több, mint százan látták az esetet, a rendőrséget pedig csak órákkal később értesítették.
Ekkor kezdték el kutatni, hogy milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy az emberek segítőként lépjenek fel. Arra jutottak, hogy minél több ember tanúja egy másik ember szenvedésének, annál kisebb az esélye annak, hogy valaki segítsen. De vajon miért?
Az önzetlen segítség
Olyan viselkedés, ami nem a saját túlélést, a saját érdeket szolgálja, hanem egy másik fajtárs érdekeit. Tehát, felülemelkedik a lét és fajfenntartási ösztönön is. Ezt a viselkedési formát nevezik altruizmusnak.
Sokkal ritkábban fordul elő, mint az egyéb segítő viselkedési formák, de ettől függetlenül észlelhető, tehát viszonylag gyakorinak mondható. Egyesek úgy magyarázzák, hogy a faj – nem csupán az egyén – fennmaradása érdekében alakult ki ez a viselkedési forma.
A pszichológusok szerint
Egyesek szerint az altruizmus egy rejtett önzési forma, mert ezt a viselkedési formát megelőzi a környezet elvárása, és viselkedés utólagos jutalmazása. A modern pszichológia ezt a viselkedést az empátiával magyarázza.
Tehát a beleérző képesség az, ami arra késztet embereket, hogy önzetlenül segítsenek a másikon. Freud úgy véli, hogy az altruizmus hátterében rejtett agresszió vagy bűntudat áll – tehát, nincs önfeláldozó viselkedés, mert van motiváció.
Neveltetés
Kisgyerekként szépre és jóra nevelnek minket, többek között arra, hogy másokon segíteni jó. Ezt valódi jutalmazással próbálják a szülők megerősíteni a gyerekben. Úgy tűnik, a segítségnyújtást tanítani, tanulni kell. Talán az emberek egy része fél segítséget adni.
Ezt úgy kell érteni evolúciós megközelítés esetén, hogy a saját túlélési esélyeinket csökkentjük a segítség nyújtásával. Talán nem tanulták meg, emiatt nincs motiváció. Talán a felelősségtől vagy a hibázástól félnek. Számos feltételezés van. Valójában az, hogy segítünk másoknak, másokon, emberebbé tesz minket, és ez nagyon fontos.
Mit mond a törvény?
Úgy tűnik, az ideális az lenne, ha az altruizmus, az önzetlen segítségnyújtás ,,gyári kellék” lenne az emberben. Tehát, az emberi etika megköveteli a segítségnyújtást. Ám ez nem mindenkinek ennyire egyértelmű, mert törvénybe van foglalva a segítségnyújtási kötelezettség, sőt, annak elmulasztása – bizonyos esetekben – büntető eljárást von maga után.
Ez utóbbi a testi épség és az élet védelmére vonatkozik. Mindenkitől a tőle elvárható legjobb, leghatékonyabb módot várja el a törvény. Felvetődik bennem a kérdés: valóban léteznek olyan emberek, akikkel ezt törvényileg kell betartatni? Mert ha igen, nagy bajban vagyunk…
Valódi önzetlen segítség – az igazi altruizmus
A segítségnyújtás olyan formája, amikor nincs motiváció, egyszerűen csak képesek vagyunk arra, hogy beleéljük magunkat a másik helyzetébe. Ilyenkor a segítő teljes mértékben igyekszik a másik emberre, annak kínjára, problémájára koncentrálni. Azaz, ez egy olyan segítő viselkedés, ami empátián alapul.
Mindenki ismeri Teréz anyát, és az ő Indiában végzett tevékenységét. De ott van Albert Schweitzer doktor, aki mindennapjait Afrikában töltötte. Gyógyította az ott élőket, leprásokat, miközben a kormány, a hadsereg folyamatosan rombolta le munkáját, kórházát.
Kevesen képesek az önzetlen segítségnyújtásra, ezen emberek élete, munkája kiemelkedő, példa értékű. Ám egy bajba jutott embernek fontos a segítség, teljesen mindegy, hogy van-e motivációja a segítőnek, vagy nincs.
VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint
