48 adventi ötlet, ami bekerülhet az adventi élmény-naptárba

48 adventi ötlet, ami bekerülhet az adventi élmény-naptárba

Címlap / Életmód / 48 adventi ötlet, ami bekerülhet az adventi élmény-naptárba

Az elmúlt években lett a családban ismét jelentősége az adventi naptároknak, hiszen szeretnénk a kislányunknak élményekkel telivé tenni ezt az időszakot.

És itt jön a csavar! Nem olyan nagy élmény minden nap kivenni egy-egy csokit az ablakocskákból, legalábbis ennél jóval tartalmasabb lehetőségek kínálkoznak, ha egy kicsit a dolgok mögé nézünk. A tavalyi évben minden egyes zsákba karácsonyit mesét tettünk, idén viszont úgy döntöttünk, ennél is tovább megyünk, és közös élménylehetőségeket rejtünk az aprócska rekeszekbe. A gyerekeknek úgyis jóval nagyobb szükségük van a minőségi időtöltésre, mint egy újabb játékra, vagy egy nyalókára.

Ha te is ezt az utat választod, lehet, hogy villámgyorsan összeállítod a saját listádat, hiszen nálad jobban senki sem ismerheti a gyermekedet. Én is arra bátorítalak, hogy bátran szabd testre, egészítsd ki az itt látható listát, amire csak amolyan inspirációként, ötletadóként érdemes tekintened.

Ha egy program megvalósításában egyelőre nem vagy biztos, érdemes azt a naptár második felére időzítened, az adott nap tartalmát utólag is bármikor lecserélheted december folyamán. 

istockphoto

Gyermek adventi naptárhoz

  1. Közös séta egy választott tanösvényen
  2. Hóember készítése pillecukorból
  3. Játszóház belépő
  4. Karácsonyi képeslap feladása a nagyszülőknek
  5. Karácsonyi színezés
  6. Egy karácsonyi mese elolvasása
  7. Közös karácsonyi mesenézés pattogatott kukoricával
  8. Mézeskalács házikó készítése
  9. Esti séta a karácsonyi vásárban
  10. Karácsonyfadísz készítése
  11. Tejszínhabos forró csoki uzsonnára
  12. Őzikék etetése egy állatsimogatóban
  13. Karácsonyi tánc betanulása (pl. Just Dance segítségével)
  14. Madáretető készítése, madarak etetése
  15. Családi társasjáték
  16. Karácsonyi kézműveskedés sógyurmával
  17. Karácsonyi girland készítés a gyerekszobába
  18. Ovimentes hétköznap
  19. Kívánságlevél írása a Mikulásnak
  20. Hóemberépítés
  21. Adományozás rászoruló gyerekeknek
  22. Karácsonyi jelmezverseny otthon
  23. Óriáskerekezés
  24. Korcsolyázás

Felnőtt adventi naptárhoz

Az adventi készülődés nem csak a gyerekeknek okoz örömet, bizony a felnőtteknek is kellemes meglepetést jelenthet. Ha te is már évek óta nyögvenyelősen hozod össze a karácsonyi ajándékokat, vagy nem jut eszedbe semmilyen kreatív ötlet, akkor idén koncentrálj inkább az adventre szenteste helyett! Így garantált a meglepetés és a szeretetteljes várakozás sőt, a kapcsolatotoknak is nagyon jót tehet néhány romantikus program

  1. Közös tánc karácsonyi zenére
  2. Gyertyafényes vacsora a kedvenc helyeteken
  3. Karácsonyi buli szervezése a barátokkal
  4. Forraltborozás
  5. Mobilmentes este
  6. Esti nasi: házilag készített, karamellás pattogatott kukorica
  7. Közös, karácsonyi témájú fotók készítése
  8. Karácsony tematikájú gyors vacsora, pl. piros-zöld tésztaétel
  9. Ünnepi kórusének meghallgatása
  10. Közös dekorálás, pl. kültéri napelemes ledizzók, fagyöngy felakasztása
  11. Szaunázás
  12. „Addig alszol, amíg akarsz” bónuszkártya
  13. „Ágyba kapom a holnapi reggelit” bónuszkártya
  14. „Kérek egy masszázst” bónuszkártya
  15. Mozijegy
  16. Szerelmi vallomás 
  17. Síelés
  18. Termálfürdőzés
  19. Forrójóga
  20. Egy új levesező kipróbálása
  21. Alternatív karácsonyi vásár meglátogatása (pl. designer, hazai termelő, vegán)
  22. Kiállítás, múzeum megtekintése
  23. Libegőzés
  24. Relaxálás egy pálmaházban

VIDEO Van egy sminktrükk, amitől nagyobb és igézőbb lesz a szemed

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!