„A szeretetet a teljesítményhez kötötték” – 10 dolog, amit a szülő nem ért, mert neki is rossz gyerekkora volt

Címlap / Életmód / Család / „A szeretetet a teljesítményhez...

„A szeretetet a teljesítményhez kötötték” – 10 dolog, amit a szülő nem ért, mert neki is rossz gyerekkora volt

5 apróság a fürdőszobában, amit minden vendég azonnal kiszúr

Feláldozva

Anyám csak a mártírszerepet látta a saját anyjától, aki mindig azt hangoztatta, hogy azért nincs ideje semmire és senkire, mert gyerekei vannak. (Annak ellenére, hogy a viselkedése ennek ellentmondott, ugyanis nagyi általában már este hétkor részegen aludt a kanapén.) Anya előtt csak ez a kép volt, hogy a nő, akinek gyerekei vannak, nem rendelkezhet társasági élettel, mert azt fel kell áldoznia a gyerekei miatt. Ő nem iszik és odaadó anya, de a mártírszerepet ugyanúgy felvette.

Bünti

Én sosem mondhattam el a véleményem apámnak, mert ő mindent „visszapofázásnak” tulajdonított és pofonnal büntetett. Én egyetlen egyszer vágtam szájon a lányomat – amikor lehülyézett – ami jogos volt, én mégis hetekig éreztem mardosó bűntudatot utána. Azóta gyakorlatilag nem fegyelmezem, ami szintén nem jó – mert kezd nagyon a fejemre nőni – de nem tudom, hogyan kezeljem.

A cikk folytatódik, lapozz!

🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

3 csillagjegy, akit próbára tesz a sors
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.