🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/10 A hála egyetemes törvénye
A Karma alapján úgy vélik, hogy minél többet adsz, annál többet kapsz vissza az életben. Vagyis, lényegében azzal, hogy segítesz valakinek önzetlenül, az univerzum megjutalmaz, és te magad is kapsz segítséget valahonnan.
Ezt akár a hétköznapjaidban is alkalmazhatod, hiszen mindegy, milyen aprósággal igyekszel valaki napját szebbé varázsolni, az a te életedet is pozitívan befolyásolja. Próbáld ki egy hétig, és máris láthatod az eredményét!
5/10 A közösség egyetemes törvénye
Amikor kettő, esetleg több ember összeáll egy közös ügyért, a sikerre való esélyük elképesztő mértékben megsokszorozódik. Nem is csoda, hiszen egyszerre több rezgés és energia irányul ugyanarra a célra, amit az univerzum is jelentősen megérez.
Ezért is érdemes mások felé nyitnod, és az önálló munka helyett csapatban dolgoznod; nem véletlen, hogy olyan sok jótékony rendezvény köszönheti sikerét a nagy mértékű összefogásnak.
Ha valaminek nagyon próbálsz ellenállni, azt majdnem biztos, hogy be is vonzod az életedbe. Ez lényegében a félelem jele, és arra utal, hogy van valami az életedben – amit bármennyire is próbálsz kikerülni – muszáj leküzdened.
Az ellenállás egyetemes törvénye azt jelenti, hogy egészen addig át fogod ezt a helyzetet élni, míg rá nem jössz, hogyan tudod megoldani a problémát. Amint ez sikerül, többé nem kell átélned a szituációt.