A láthatóság kényelmetlensége
Van ennek egy finomabb, kevésbé kimondott rétege is. Amikor beengedünk valakit az otthonunkba, valójában sokkal többet mutatunk meg, mint gondolnánk. Nemcsak a nappalit vagy a konyhát, hanem az életünk struktúráját. A rendhez való viszonyunkat. Az ízlésünket. A pénzügyi helyzetünk apró jeleit. A hétköznapjaink ritmusát. Egy lakás identitás. És egy olyan korban, ahol a közösségi médiában gondosan szerkesztett képeket mutatunk magunkról, az otthonunk az egyik utolsó filter nélküli tér.
Vendéget hívni egyenlő azzal, hogy vállaljuk, ez vagyok én a hétköznapokban. Sokan nem azért nem hívnak át másokat, mert zárkózottak. Hanem mert nincs kedvük láthatóvá válni. Nincs kedvük azon gondolkodni, elég rendezett-e a lakás, elég „szép”-e a tér, elég reprezentatív-e az életük. Ez nem mindig tudatos szégyen. Sokszor inkább fáradtság a megfelelési kényszertől.
