A társasági igény megmaradt
Fontos kimondani, hogy nem az együttlét iránti igény csökkent. A kávézók tele vannak, az éttermek foglaltak, a közösségi terek élnek. Nem az emberekből lett kevesebb az életünkben, hanem az otthoni vendéglátásból. Egy külső tér semleges. Ott nincs házigazda. Nincs takarítás előtte és utána.
Nincs az a belső feszültség, hogy minden rendben van-e. Mindenki vendég egyszerre. Ez felszabadítóbb dinamika.
Az otthon ezzel szemben egyre inkább a regeneráció tere lett. Az a hely, ahol nem kell reagálni, nem kell alkalmazkodni, nem kell figyelni másokra. Ahol lehet csendben lenni. Ahol nem kell jó házigazdának lenni. Csak egyszerűen jelen lenni. Olvass még a témában
Felmerül a kérdés, ez elidegenedés? Vagy egészséges határhúzás? Valószínűleg a kettő között van az igazság. Ha a bezárkózás félelemből fakad, az hosszú távon beszűkíthet. De ha tudatos döntés arról, hogy az otthonunk a mentális biztonságunk része, akkor ez nem feltétlenül negatív. Inkább annak a jele, hogy komolyabban vesszük az energiánkat.
Az otthon valóban határvonal lett. De a határ nem feltétlenül fal. Lehet egy tudatos küszöb is. Egy tér, amit nem mindenki lép át, és nem bármikor. És talán épp ettől válik értékessé, amikor mégis megtörténik, amikor választásból nyitjuk ki az ajtót, nem elvárásból.
