Legidősebb testvérnek lenni egyszerre áldás, és valljuk be, egy kicsit balszerencse is. Az elsőszülött gyerek mindig nagyobb elvárásokkal találja szemben magát, a szülők szigorúbbak, és ez csak akkor tűnik fel igazán, amikor megérkezik egy kisebb tesó. Most összegyűjtöttük, mik azok a vicces szituációk, amiket minden idősebb gyerek megtapasztalt – legalább ezerszer.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
A kisebb tesódnak elég csak hatalmas bociszemekkel néznie, és a szüleid máris neki adnak igazat. Mindegy, min veszekedtetek, vagy mit rontott el, az úgyis a te hibád lesz.
Elvégre te vagy a nagyobb, jobban kéne tudnod! Ennél már csak az idegesítőbb, ha a szüleid hátat fordítanak az öcsédnek, ő pedig gonosz mosollyal néz vissza rád, sugallva, hogy a játszmát most megnyerte.
2/10 Te vagy a tesók házi tanítója
Nem számít, hány éves vagy, mindig te leszel a házi tanító és a példakép. Ha a tesód nem érti a matekot, a szüleid már mondják is, hogy ülj le mellé, és kezdd el korrepetálni.
Azt gondolnád, ez a szerep a felnőttekre hárul, hiszen veled is ők tanultak, de tévedés. Ilyenkor ugyanis elhangzik a kifogás, miszerint ők már nagyon régen jártak suliba, te viszont nemrég ülted végig ezeket az órákat.
Sokkal-sokkal engedékenyebbek. Elég csak arra gondolnod, amikor 16 évesen megpróbáltad kikönyörögni a szüleidtől, hogy hadd mehess el végre bulizni. A válasz valószínűleg az volt, hogy „majd amikor elmúltál 18 éves”.
A tesód? Óóó, neki 16 évesen könyörögni sem kellett, elengedték rögtön! Aztán ott volt a tanulás: míg neked szinte muszáj volt mindenből a legjobbnak lenned, a kis testvérednél már elnézőbbek voltak, ha becsúszott egy-egy rossz jegy.