Egyik nap beszélgettem egy ismerősömmel, amikor is egyszer csak azon kaptam magam, hogy a közösségi média által okozott megfelelési kényszerre terelődött a szó. Én is meglepődtem, amikor ezen a ponton negatív érzések kerítettek hatalmukba és a hosszan tartó eszmecserénk arra sarkallt, hogy ezt kiírjam magamból. Mi is a baj a közösségi médiával valójában és mit okoz a sok tökéletes kirakat élet a halandó emberben?! Véleménycikk következik.
Rendeltetésszerű használat
Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon az emberek és a felhasználók hány százaléka tudja pontosan, hogy miért is jött létre az Instagram és hogyan is kéne „rendeltetésszerűen” használni azt?! Úgy gondolom, hogy jogos kérdés, hiszen nem vagyok egyedül azzal a ténnyel, hogy ha végig nézem a platform hírfolyamát, számtalan csücsörítős és tükör előtt pózolós képpel találkozom, a magamutogatási faktorról, pedig még nem is beszéltem, ahol a felhasználók folyton a „tökéletes” és „hibátlan”, mindenki által vágyott adottságaikat mutogatják, mindezt általában önigazolás céljából.
Menjünk hát vissza pár évet az időben, oda amikor ez a nagyszerű ötlet megszületett, mert valóban az volt: létrehozni egy olyan közösségi portált, ahol az emberek képeken keresztük kommunikálhatnak egymással.
Egy olyan virtuális teret, ami arra szolgál, hogy megosszuk a felhasználókkal mindazt, amit szépnek tartunk a világban, egyedi és csodás pillanatokat. Legyen az egy közhelyes naplemente, vagy bármiféle csendélet.
Aztán telt-múlt az idő és a felhasználók úgy gondolták, hogy ez nem elég érdekes, így ez az alapvetően szuper dolog átvedlett egy színházzá, ahol mindenki egy tökéletes világban él, tökéletes testtel és tökéletes munkával. De mire jó ez…?!
Mennyi igaz mindebből?
…semmire. Talán egy dologra, hogy az emberben különböző komplexusokat idézzen elő. Nőként valószínűleg még frusztrálóbb a dolog, hiszen mit látunk a felhasználók életéből? Nem sokat, csak az említett tökéletes testet, tökéletes frizurát, tökéletes outfitet és tökéletes életet.
De mi van az igazsággal? Azzal a valósággal, ami nem kerül ki mindenféle önigazoló hashtaggel ellátott képeken az internetre? Persze jogos felvetés az, hogy ki az aki kiteszi, hogy épp fasírtban van a párjával, vagy hogy felszaladt rá pár plusz kiló, én sem tenném. De véleményem szerint létezhetne egy olyan arany középút, ami nem csak a luxusról a csillogásról és a cukormázas boldogságról szól.
Hiszen a saját (makro) környezetemben is tapasztalom, hogy mennyi minden van egy csodás insta élet mögött. Tönkrement házasságok hirtelen egyik hétről a másikra máris boldogságban úsznak újra, amiket a számtalan hashtag próbál nyomítékosítani a követőkben.
A fiatal, luxusban evickélő lányok pedig arról már nem beszélnek, hogy a sugar daddy-k, akik ezt biztosítják, mi mindent is kérnek tőlük cserébe. A rengeteg filterről, bőrszépítő alkalmazásról és karcsúsító applikációról pedig még nem is beszéltem. Mégis, valahogy eljutott ez a közösségi portál oda, hogy segít a felhasználóinak egy hamis élet fenntartásában, amire aztán mások irigykedhetnek. De valóban megéri mindez? Mindent kitenni a kirakatba, színlelni valamit, ami igazából nincs és lájkokban és követőkben mérni az élet fontosságát?
Mit okoz mindez?
Több emberrel is beszélgettem már erről a témáról, volt, hogy panaszkodtam, máskor pedig hosszas eszmefuttatásokba kezdtem. Azonban mindkét esetben ugyanarra jutottam: ha ezek a tökéletesen megkomponált fotók és életek képesek bennem is belső harcokat elindítani, hogy lehet ezzel más, sikeres, dolgozó nő, vagy „hétköznapi” ember.
Hiszen alapvetően büszke vagyok magamra, eddig mindent elértem az életemben, amit szerettem volna. Izgalmas munkám van, szép lakásom, szép ruháim és jól működő párkapcsolatom…mégis mindezek ellenére kevésnek érzem magam időnként a posztok miatt. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy talán valamit nem csinálok jól? Ha kevesebbet dolgoznék és több időm lenne fodrászhoz járni én is lehetnék olyan szép, mint az a lány a fotón, akinek még csak dolgoznia sem kell?! És nem hiszem, hogy ezekkel a gondolatokkal egyedül lennék….
Abba pedig már bele sem merek gondolni, hogy az utánunk következő generáció (lány) tagjaiban ezek a képek milyen megfelelési kényszert alakíthatnak ki. Így válik majd ideje előtt természetessé mindenféle plasztikai beavatkozás?! Ezért mutogatja az idomait minden tizenéves lány, hogy bizonyítsa ő is van olyan jó nő, mint a másik? Szörnyű belegondolni abba, hogy a látszólag tökéletes képek mit is tudnak okozni még a normális értékrenddel bíró emberek életében is. Durván hangzik? Igen, de legalább őszinte.
#konklúzió
A konklúzió talán összességében annyi lehet, amit nekem is mond a szeretett barátnőm mindig, ha buta gondolatok jutnak eszembe: attól nem vagy kevesebb, mert nincs 40.000 követőd és nem vagy modell. Sikeres és szép nő vagy, aki büszke lehet arra, ahol tart az életében. Ez pedig ugyanúgy vonatkozik Rád is.
Nem vagyunk és nem is akarunk mindannyian celebek lenni, híres modellek, vagy olyan nők, akiknek főállásban csak magukkal kell foglalkozniuk. Nem lehet mindenki tökéletes anya, vagy fitnesz királynő. Mindenek előtt el kell fogadnunk önmagunkat, hiszen mindenki szép és mindenkinek van számos olyan szegmense az életének, amire büszke lehet.
Ha pedig ezen túl vagyunk – ami valljuk be tényleg őszintén, hogy nem olyan egyszerű feladat – használjuk tovább az Instagramot, de ne osszuk meg kényszeresen az életünk minden mozzanatát pusztán önigazolásból. Osszuk meg azt ami szép, ami megfog és amire büszkék lehetünk. Azzal a különbséggel, hogy mindezek igaz pillanatok, nem pedig csak egy megálmodott valóság.