„Az egyetlen igazán értékes dolog az intuíció.” – Albert Einstein
Előfordult már veled olyan, hogy mikor épp gondoltál valakire, megcsörrent a telefonod, és az adott illető hívott? Vagy rossz előérzeted ellenére cselekedtél, és jött az a bizonyos, már előre tudtam érzés? Mindannyiunkban létezik egy belső hang, amit nevezhetünk akár hatodik érzéknek, vagy intuíciónak is.
Az intuíció pedig nem más, mint belső megérzés. Azon folyamat, amely során az információszerzés látszólag nem a gondolkodási és a következtetési folyamatok során történik, hanem egy következtetés, vagy belátás végeredményét adja anélkül, hogy az ehhez vezető gondolati lépések tudatosulnának.
Tudományosan bizonyított, a döntésekben nemcsak használjuk agyunk nem tudatos feldolgozó rendszereit, hanem egyes helyzetekben ez a sok tekintetben más felépítésű rendszer jobb döntést sugall, mint tudatos párja.
Ahogy felnőtté válunk, egyre kevésbé hallgatunk arra a bizonyos belső hangra. Pedig érdemes lenne néha esélyt adni neki. Olvass még a témában
Mit árul el rólad a reggeli rutinod? 5 meglepő pszichológiai összefüggés
Ezt hozza 2026. március 18. a numerológia szerint: lépésről-lépésre haladhatsz a célod felé
Ezt hozza 2026. július 9. a numerológia szerint: bátran állsz ki magadért
Téged mikor „hoztak össze” a szüleid? Ebben a hónapban születnek a legtöbben
Íme néhány módszer, amellyel te is a magad, és környezeted javára fordíthatod megérzéseidet. Hidd el az intuíció fejlesztése megéri a ráfordított energiát, hiszen, ha megteremted az egyensúlyt értelem és érzelem, megértés és megérzés között, akkor közelebb kerülsz önmagadhoz és kiegyensúlyozottabbá válsz.

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




