Nem akarok senkit megbántani. Tényleg nem. A Balaton gyönyörű, az esti naplemente a víz felett egy életkép, és tudom, hogy sokan gyerekkoruk legjobb emlékeihez kötik. Én is. Ott tanultam meg úszni, ott volt az első nyaram a barátaimmal, ott ettem először lángost homokos kézzel. Ezek az emlékek örökre velem maradnak és senki nem veheti el. Csak valami történt az első igazi tengeri élményem során, és azóta a Balaton soha nem ugyanolyan.
Az első tengeri élményem
Huszonvalahány évesen láttam először igazi tengert. Nem mesés egzotikus helyen, csak az Adrián, egy átlagos nyári úton. De amikor bementem a vízbe és a víz magától a felszínén tartott, nem kellett úsznom, csak ott lenni és lebegni. A só illata, a hullámok hangja, a víz átlátszó mélykéksége.
Az a pillanat, amikor először néztem ki a horizonton, és nem volt ott a túlsó part. Csak víz, ameddig a szem ellát. Hazafelé az autóban már tudtam, hogy valami megváltozott, és hogy ez visszafordíthatatlan. Olvass még a témában
A Balaton nem ugyanaz
A következő nyáron visszamentem a Balatonhoz. Ugyanaz a strandolós nyaralás, ugyanazok a helyek, ugyanaz a lángos. Csak most már volt viszonyítási alapom.
A víz meleg volt és lapos, majdnem olyan, mintha egy nagy kádban lennék. Nem voltak hullámok.
Más volt az illata, a színe, a talpam alatt éreztem az iszapos feneket, és eszembe jutott, milyen volt homokos tengerfenéken állni, ahol a víz annyira átlátszó, hogy lefelé is látni. Nem volt rossz, csak… más. És amikor ezt hangosan is kimondtam, mindenki úgy nézett rám, mintha valami hazaárulást követtem volna el.
Megértem a Balaton-szerelmet
Tényleg megértem, és ezt nem iróniából mondom. Ha ott nőttél fel, ha ott volt az első nyarad a barátaiddal, ha ott tartottátok az első bulit a nagyszülők nyaralójában, az a Balaton a tiéd, és ezt senki nem veheti el tőled.
A helyhez kötődés nem a vízről szól, hanem az emlékekről, az emberekről, az érzésekről, amik hozzá tapadnak.
A Balaton-szerelem nagy része nem is a tóról szól, hanem arról, aki voltál ott, és kikkel voltál. Én is szeretem, csak már nem a fürdőzés miatt.
Nálam a tenger más kategória
A tenger számomra más. Nem erkölcsileg jobb, nem elegánsabb, nem elitebb, egyszerűen csak fizikailag más élmény, amit nagyon nehéz szavakba önteni annak, aki még nem érezte. A hullámok, amik elkapnak és magukkal visznek egy pillanatra. A sótartalom, ami miatt könnyebben lebeg az ember.
Az a végtelen horizont, ami ott van előtted, amikor beállsz a vízbe, és körbenézel. Mindenütt víz, semmi más. A Balatonon átlátni a túlsó partra. A tengeren nem látni semmit, csak vizet és eget. Ez nekem valami olyat ad, amit nem tudok megmagyarázni.
A szag is más
Ez talán a legőszintébb pontja az egésznek, és tudom, hogy sokan vitatkoznának velem: a Balaton szaga nyáron, tömegstrandon, negyvenfokos hőségben nem az a szag, amit az ember vágyva visszagondol rá. A sós levegő, az az éles, tiszta illat, ami már a parton megüt, egyszerűen más kategória. Belélegzed, és valami rögtön megváltozik benned.
Most már mindig a tengert választom
Nem mondom, hogy soha nem megyek a Balatonra. Megyek, körülnézek, megnézem a naplementét, megiszom a boraimat, és valószínűleg még egy lángost is megeszek. De fürdeni? Beállni a sekély, meleg, sáros aljú vízbe, miután megismertem, milyen az Adriát vagy a Földközi-tengert érezni? Ez már nem megy.
Nem nosztalgia kérdése, hanem egyszerűen az, hogy az agyam már tudja, milyen az igazi tenger, és nem tud úgy tenni, mintha nem tudná.
Nem akarok rosszat mondani a Balatonról, csak beismerem, hogy engem a tenger rontott el. És ezt a fajta romlást nem bánta meg még senki.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
