Csakhogy ezt egyes emberek nem tartják tiszteletben. Így jártam az albérlettel.
Korábbi cikkemben már meséltem nektek arról, hogy azt a lakást, ahova másodszor költöztem albérletbe, árulták, és erről nem szóltak a tulajdonosok a szerződéskötéskor. Kész tények elé lettem állítva azzal, amikor először bekopogtak a vevőjelöltekkel, váratlanul. Azt gondolom, hogy ez eleve nem egy normális helyzet, és egyre jobban feszített, hogy így vagy úgy, de folyamatosan alkalmazkodnom kell egy olyan helyzethez, amiről ha előre tájékoztatnak, biztos, hogy nem megyek bele.
Az utolsó helyen
Azt, hogy többször érkeztek időpontegyeztetés nélkül, önmagában nem tartom korrektnek, de számomra az is szorongást okozott, ha kaptam egy üzenetet, hogy délután ötkor érkeznek. De mi a helyzet akkor, ha az nem megfelelő? Hozzájárulsz, hogy bejöjjenek, amikor nem vagy itthon? Nekem ez sem tűnt komfortosnak. Olvass még a témában
Valahogy úgy képzeltem volna el ezt a helyzetet, hogy vagy megbeszélünk fixen egy-két napot a héten és egy adott időintervallumot, amikor vevők jöhetnek, vagy legalább két időpontot megjelöl a vevő, ami számára alkalmas, egyeztetünk, és akkor én sem érzem magam beszorítva. Tudom, ehhez a tulajdonosoknak is alkalmazkodniuk kell. Hozzáteszem, amikor lakásokat néztem megvételre, és volt olyan, amiben albérlő lakott, összesen egy napon, egy kétórás sávban volt lehetőség elmenni megnézni az ingatlant. Igen, az a tulajdonos tisztelte a másik ember határait.
Állandó készenlétben
Minden jótanács ellenére előfordult egyébként, hogy megengedtem, hogy bejöjjenek, ha nem tartózkodtam itthon. Egyszerűen nem tudtam átszervezni a napot, vagy annyira rossz mentális állapotban voltam, hogy inkább elmentem sétálni, mert mindenre vágytam, csak arra nem, hogy idegenekkel kelljen jópofizni, miközben átgyalogolnak az életemen.
Az idegrendszerem eleve állandó készenléti állapotban van, azzal már nem tudtam megbirkózni, hogy a lakással kapcsolatban sem nyugodhatok meg, állandóan „kirakatban kell élnem”, pedig jogom van a magánéletemhez és annak védelméhez.
A magánszféra megsértése
A cérna az egyik legkáoszosabb napon szakadt el véglegesen, amikor próbáltam mindent egyben tartani, plusz meg kellett számolnom a megvásárolni kívánt lakás foglalóját, ami ki volt rakva az ágyra. Csengettek. Hallottam, hogy a tulaj az ingatlanossal és vevőjelöltekkel érkezett.
Mivel az öltözetem sem volt éppen olyan, amiben szívesen mutatkozom, illetve elöl volt a pénz, ráadásul a kulcsomat sem találtam, nem nyitottam azonnal ajtót, amit egyébként kivételesen elfelejtettem kulcsra zárni.
Nagyban próbáltam felkapni egy nadrágot, eltenni a pénzt, majd láttam, hogy lenyomják a kilincset, és mikor a beakadt nyelv miatt nem nyílt az ajtó, elkezdték rángatni. Az akkor átélt századmásodpercek olyan mély félelmet keltettek bennem, amit szerintem soha nem fogok elfelejteni.
A másik életének tisztelete
A saját anyukámhoz, barátaimhoz sem nyitnék így be soha. Nemhogy egy albérlőhöz, aki jogszerűen tartózkodik az ingatlanban. Főleg, hogy nem volt leegyeztetve az időpont.
Nem tudom felfogni, hogy ki az, akinek normális, hogy ha valaki nem nyit ajtót, akkor megpróbál bejutni.
Ez a helyzet is épp eléggé kényelmetlen volt, de abba bele se merek gondolni, hogy mi történik, ha éppen zuhanyzom, alszom, bármi ilyesmi, ők pedig bejönnek a vevővel.
Kiakadva
Nem voltam kedves, amikor ajtót nyitottam, nagyon nem. A tulaj és a vevők meg csak mosolyogtak, hogy ők nem szeretnének zavarni.
De, igenis zavartok. Attól, hogy ezt becsomagolva mondjátok, még nem írja felül a tényt, hogy ismét nem tudtam erről.
Mivel előző héten sem engedtem be őket hasonló okokból kifolyólag, ez már a tulajnak is kínos volt. Annyira ki voltam akadva, hogy pikírt hangon mondtam, hogy tudjátok mit, gyertek. Annak ellenére, hogy a lakás sem volt olyan állapotban, amiben vevőknek mutogatnám.
A rossz helyzetet és az ellenérzésemet csak fokozták az ingatlanos megjegyzései, plusz az, hogy azokat a gépeket és bútorokat is a lakáshoz tartozó berendezésként aposztrofálta, amelyek mind az én tulajdonom. A látogatásnak az a mondatom vetett véget, hogy „31 fok van annak ellenére, hogy 22 fokon megy a klíma.” A vevő sarkon fordult, bár szerintem inkább a stílusom háborította fel.
Két külön világ
Sokadszor kezdeményeztem beszélgetést a tulajdonossal, hogy ez így nagyon nincs rendben. De a szokásos „próbálunk nem kellemetlenséget okozni” választ kaptam. Egyértelművé tettem, hogy ez sajnos nem elég, de szerintük a vevő diktál, aki ha azonnal jönni akar, ahhoz alkalmazkodni kell.
Felhoztam a saját példámat. Érdekes módon vevőként én tudtam ahhoz alkalmazkodni, hogy másoknak mi a megfelelő, illetve az eladóval kölcsönösen azon voltunk, hogy egy mindenki számára kényelmes időpontot találjunk.
Majd teljesen véletlenül kiderült, hogy aznap is érkeznek délután érdeklődők. Ekkor döntöttem el, hogy itt a vége, és egy héten belül elköltözöm.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
