Véleménycikk: Schuszter Borka
Sokáig azt hittem, hogy a halogatás egyszerűen lustaság. Miért is tettem volna másképp, amikor szinte belénk van nevelve, hogy így gondoljunk rá?
Ha nem csináltam meg valamit időben, akkor biztos nem voltam elég fegyelmezett, nem akartam eléggé, vagy egyszerűen csak „ilyen típus” vagyok. Ez a gondolat viszont nemhogy segített volna, hanem inkább még jobban belenyomott egy spirálba: minél többet halogattam, annál rosszabbul éreztem magam, és minél rosszabbul éreztem magam, annál nehezebb volt elkezdeni bármit.
A megoldást a teljes szemléletváltás jelentette
A halogatás nem egyenlő a lustasággal. Sokkal inkább egy jelzés – valamiért nem akarunk vagy nem tudunk beleállni egy feladatba. És ha ezt lustaságnak bélyegezzük, akkor pont azt a lehetőséget vesszük el magunktól, hogy megértsük, mi történik valójában. Olvass még a témában
Karácsonyra: így készíts lenyomatot a kutyád mancsáról, sógyurmából
„Vajon fejbe tudom rúgni magam?” – A legrosszabb döntés, amit a szemed láttára hoztak meg
A Neptunusz retrográd hatása: amikor lekerül a rózsaszín szemüveg
Ezek a csillagjegyek igazi grincsnek születtek – Így nem fogjátok tönkretenni a karácsonyt!
Nálam például sokszor a szorongás állt a háttérben. Ha egy feladat túl nagynak tűnt, ha nem volt egyértelmű, hogyan kellene nekiállni, vagy ha attól féltem, hogy nem fog sikerülni, inkább elodáztam. Ez persze rövid távon megkönnyebbülést hozott – hiszen „most nem kell vele foglalkozni” –, de hosszabb távon csak növelte a feszültséget.
Máskor a perfekcionizmus volt a ludas. Az az érzés, hogy csak akkor érdemes elkezdeni valamit, ha már pontosan tudom, hogyan fog kinézni a végeredmény. Ha nincs meg a fejemben a „tökéletes” kép, inkább bele sem kezdek. Ez viszont egy csapda: a legtöbb dolgot nem lehet előre tökéletesen kitalálni, csak menet közben alakul.
És ott van az is, amikor egyszerűen túl sok a feladat. Amikor annyi minden van a listán, hogy nem tudom, melyikkel kezdjem, és végül egyikkel sem haladok.
Ilyenkor a halogatás szinte egyfajta túlélési stratégia: ha nem csinálok semmit, legalább nem kell dönteni.
Az egyik legfontosabb felismerésem az volt, hogy a halogatás ellen nem a szigor a leghatékonyabb eszköz. A „szedd már össze magad” típusú belső monológ csak tovább növeli a nyomást, és még kevésbé teszi vonzóvá a feladatot. Ami viszont segít, az az, ha kicsit kíváncsibban állok hozzá: miért nem akarom ezt most megcsinálni?
Így lettem egyre lendületesebb
Amikor ezt elkezdtem figyelni, sok minden a helyére került. És ezzel párhuzamosan elkezdtem apróbb változtatásokat bevezetni.
Az egyik legfontosabb az volt, hogy leszoktam a túlzott tervezgetésről. Korábban hajlamos voltam hosszasan átgondolni, hogyan fogok nekiállni egy feladatnak, milyen lépésekben haladok majd, mi lesz az ideális sorrend. Ez papíron hasznosnak tűnt, a valóságban viszont inkább megbénított. Egyre nagyobbnak és bonyolultabbnak láttam a feladatot, miközben valójában még el sem kezdtem.
Ma már próbálom ezt rövidre zárni. Nem gondolkodom rajta túl sokat, hanem egyszerűen nekiugrok azzal, hogy majd lesz, ami lesz. Ez elsőre kicsit kaotikusnak tűnik, de a tapasztalatom az, hogy amint elkezdem, sokkal könnyebb menet közben kitalálni, hogyan tovább. A legnehezebb rész szinte mindig az első lépés.
Az is sokat segített, hogy kisebb határidőket szabok magamnak. Nem azt mondom, hogy „ma megcsinálom ezt az egészet”, hanem azt, hogy most fél órát fogok vele foglalkozni. Fél óra belátható. Nem ijesztő. És ha lejár, jöhet a jutalom – például egy rész a sorozatomból.
Ez a fajta keretezés valahogy átveri az agyam. Nem egy végtelen, nyomasztó feladattal állok szemben, hanem egy rövid, kezelhető időszakkal. És érdekes módon sokszor az történik, hogy a fél óra után már nincs is kedvem abbahagyni, mert benne vagyok.
Nem állítom, hogy teljesen megszűnt a halogatás az életemben. Időnként még mindig visszatér, főleg stresszesebb időszakokban. De már nem tekintek rá ugyanúgy. Nem bizonyíték arra, hogy „lusta vagyok”, hanem inkább egy jelzés, hogy valami nincs rendben – és érdemes megnézni, mi az.
Ez pedig önmagában is sokkal könnyebbé teszi, hogy végül mégis nekiálljak annak, amit eddig halogattam.
