Egyre többen érdeklődnek az ellenanyagszint-mérés iránt, amely azt mutatja ki, hogy a COVID-19 fertőzés hatására IgG ellenanyag megtalálható-e a szervezetben és milyen mennyiségben. (x)
„Míg korábban a határátlépéshez és utazáshoz, karanténkiváltáshoz szükséges PCR- és antigéntesztek iránti érdeklődés volt jellemző, a jövőben az ellenanyagszintmérés iránti igény erősödésére számítunk. Ezt tulajdonképpen bárkinek érdemes elvégeztetni. A szakértők szerint ugyanis a koronavírus-fertőzésen jóval többen átestek, mint a tesztelt, igazolt esetek. Nekik a a védettségi igazolvány kiváltásához érdemes ellenanyag-vizsgálatot végeztetni. A beoltottak pedig megtudhatják, hogy a vakcina hatására kialakult-e a védelem a szervezetükben, illetve ez a vizsgálat kimutatja, hogy a gyógyult fertőzötteknél kialakult-e a védettséghez elegendő immunválasz.” – fejtette ki Dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea Magyarország járóbeteg-szakellátás orvosigazgatója.
Információk a védettségi igazolványról Olvass még a témában
Ez a legnagyobb szerelmi hiba, amit elkövetsz – születési hónapod szerint
Hihetetlen: ez az érzékszervünk a legaktívabb halálunk utolsó óráiban
Cicák, akik követnek a fürdőbe is – 7 extrán ragaszkodó macskafajta
Ezt hozza 2026. január 19. a numerológia szerint: játékos könnyedség hatja át a kommunikációdat
Magyarországon az oltottak, illetve az igazolt COVID-19 fertőzésen átesettek automatikusan megkapják a kormányzattól a védettségi igazolványt postán. Az erről szóló rendelet így fogalmaz:
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






