5-5-5
Ez a szabály a kommunikációt és problémamegoldást javítja a partnerek között. Azt jelenti, hogyha konfliktus van, először az egyik, majd a másik fél kap 5 percet amikor beszélhet, végül pedig 5 percben megbeszélik a hallottakat és megoldást keresnek.
Az első 5 percben kifejted az álláspontod és elmondod érveidet, miközben a párod beleszólás nélkül végighallgat. A következő 5 percben ő beszél és te hallgatod anélkül, hogy félbeszakítanád. Amikor a hallgatóság vagy, igyekezz tartózkodni a sóhajtozástól, legyintéstől, a szemed látványos forgatásáról és egyéb gesztikulációktól, tehát – amennyire lehet – ítélkezés nélkül figyelj a másik mondanivalójára.
Az utolsó 5 percben mindketten beszéltek, de ezt a kevés időt nem vádaskodással és tiltakozással töltve, hanem megoldást keresve. Kössetek kompromisszumot és az együttműködésre koncentráljatok. Olvass még a témában
A 5-5-5 hatékony, mert mindkét fél elmondhatja véleményét és megelőzi a viták elmérgesedését.






