Mély kapcsolatot akar
Egy mélyérzésű nő valódi érzelmekkel teli kapcsolatra vágyik.
Egy olyanra, ahol éjszakába nyúlóan lehet beszélgetni a másikkal az élet nagy dolgairól.
Ahol őszintén kifejthetik egymásnak, milyen életutat jártak be eddig, és milyet szeretnének ezután. Olvass még a témában
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhetett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
„Nagyra nőtt a feje, és már nem bírtam ránézni” – A legbanálisabb indok, ami miatt valaki elvált
Így válassz parfümöt a barátodnak az illatszakértők szerint
„A tettek fontosabbak, mint a szavak” – 9 üzenet férfiaktól nőknek
Egy olyan párra vágyik, aki nem csak felszínesen meghallgatja őt, de meg is érti; mert tudja, hogy a párkapcsolat nem csak szórakozásból és nevetésből áll, hanem egy sokkal erősebb kötődés kialakításáról is.
Nem fél az intimitástól
Az intimitás a kapcsolatok alapja, de sokan mégis félnek megnyílni a másik előtt.
Egy mélyérzésű nőre ez viszont nem igaz.
Ő tudja, hogy e nélkül egyszerűen nem lehet boldog, és hogy muszáj kockáztatni a boldogságért.
Igen, van olyan, hogy valaki csalódást okoz neki, de legalább azzal a tudattal fekszik le este aludni, hogy ő őszinte volt, és megpróbálta.
Nem fél attól, hogy a társa sebezhetőnek látja, mert hiszi, hogy ezt az oldalát is meg kell ismernie a másiknak ahhoz, hogy tényleg egy párt tudjanak alkotni.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




