Megvan a kémia
Ha működik kettőtök között a kémia, az már nagyon jó jel arra, hogy van még dolgotok egymással.
Persze nem minden esetben igaz ez, de valamit biztos jelent, hogy folyamatosan izzik körülöttetek a levegő, nem igaz?
Nagyon sok párkapcsolati probléma abból adódik, hogy ez a tűz, ez a szikra elvész, amit csak nagyon sok törődéssel és odafigyeléssel lehet visszahozni. Olvass még a témában
„Tanácsolnád a lányodnak, hogy maradjon egy olyan házasságban, mint amilyen a tiéd?” – Párkapcsolatok egy másik perspektívából
„Már az ajtót sem merik kinyitni” – A modern feminizmus összezavarta a férfiakat és mindannyian isszuk a levét
Ha valaki megbánt, még nem biztos, hogy szociopata- Miért akarunk mindenkire diagnózist ragasztani?
„Elvettem, mert ez tűnt logikusnak” – kijózanító gondolatok a nősülés mögötti motivációról
Ha ez belőletek még nem veszett ki, akkor nem biztos, hogy eljött a szakítás ideje, lehet, még érdemes dolgozni egy kicsit az ügyön.
A partnered támogat és közös célokat épít veled
Ha a kapcsolatotok már elég komoly és mély ahhoz, hogy közös céljaitok legyenek és együtt építsetek fel valamit, akkor tényleg többször meg kell gondolni, hogy miért és hogyan akarsz véget vetni ennek.
Persze valójában az a kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán befejezni egy ilyen kapcsolatot, de tudjuk, hogy sok egyéb tényező is közrejátszhat.
Az azonban biztosan sokat kell, hogy nyomjon a latba, hogy együtt vágtatok bele egy új lakásvásárlásba, egy külföldre költözésbe vagy egy munkahelyváltásba.
Ezek ugyanis olyan mérföldkövek az életben, amiket nem lépünk meg akárkivel, nem igaz?
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.


