Néhány, már elvált nő és férfi megosztotta velünk, ők mit tanultak a válásból!
A boldogságodnál nincs fontosabb
„A volt feleségemmel nagy szerelemnek indult a miénk, de már a kezdetektől fogva gyakran vitatkoztuk. Én ezt betudtam a szenvedélynek és a tűznek, és azt gondoltam, idővel majd csillapodik egy kicsit a hevesebb vérmérsékletünk. De ez sosem történt meg. Amikor több, mint 5 éve voltunk házasok, és volt egy pár hónapos gyerekünk, már napi rendszerességgel veszekedtünk olyan apróságokon, amiknek értelme sem volt.
Mindketten boldogtalanná váltunk, de nem mertük kimondani, hogy vége.
Féltünk attól, hogy mit mondanak mások, és hogy mennyi problémával jár egy válási folyamat. Tartottunk az anyagiak elosztásáról, a közös lakásunkról, a lányunk láthatási jogáról nem is beszélve. Nagyon nehéz lett volna újrakezdeni, ezért sokáig én is azt mondogattam magamnak, hogy így a jobb. Kitartunk, és meglátjuk, mi lesz. Egészen addig így ment, míg egy nagy vita közepén rájöttünk, hogy hiába szólnak bizonyos dolgok a házasságunk mellett, ha nem válunk el, életünk végéig boldogtalanok leszünk. Még egy esélyt adtunk magunknak, majd beadtuk a válási papírokat. Azóta már jó pár év eltelt, a lányomat gyakran látom, a volt pedig nejemmel egész normális a viszonyunk. A válás alatt megtanultam, hogy nem szabad saját magunkat tönkretenni, mert ha én nem vagyok boldog, a lányom sem lesz az!” – Laci, 41
Változni csak te tudsz
„Sokszor hallottam már, hogy valakit nem lehet megváltoztatni, de szerintem mindenki azt hiszi, hogy ő lesz a kivétel. Én is így gondoltam! Amikor megismertem Petit, tudtam, hogy nagy nőcsábász, és nem erőssége a hűség, de amikor randizgatni kezdtünk, láttam rajta, hogy őszintén komolyan gondolja. Fülig szerelmes volt, állandóan csak velem akart lenni, és bár megfogadtam, hogy óvatos leszek, nem tartott sokáig. Egy év után megkérte a kezem, majd a második évfordulónkon összeházasodtunk, annak ellenére, hogy akkor már azért voltak gondjaink.
Hittem, hogy megváltoztattam őt, hogy hűséges férfit faragtam belőle, de fél év házasság után félrelépett.
Darabokra tört a szívem, fogalmam sem volt, mihez kezdjek, hiszen addigra már házasok voltunk, nem lehetett egész egyszerűen szakítani és kiköltözni! Ő is bánta a dolgot, kérlelt, hogy adjak neki új esélyt, és én megtettem. A barátaimnak el sem mertem mondani, mi történt, mert tudtam, hogy majd bolondnak néznek, amiért nem léptem le rögtön. Igazuk lett volna… Sajnos pár hónappal később egy buliban Peti megint félrelépett, és ráadásul ezt egy közös ismerősünktől kellett megtudnom. Akkor megértettem: senkit sem lehet megváltoztatni. Ha ő nem akar változni, csinálhatok én bármit, lehetek én akármilyen tökéletes feleség, a vége mindig ez lesz. Úgyhogy bármennyire is cikinek éreztem akkor, 26 évesen elválni, muszáj volt megtennem! De azt egy életre megtanultam, hogy nem próbálok még egy embert megváltoztatni.” – Virág, 28
Az intimitás (és annak hiánya)
„A férjemmel nyolc évig voltunk házasok, és sosem hittem volna, hogy egyszer eljön az a nap, hogy elválunk. Pedig sajnos megtörtént, és utólag már tudom, hogy miért. Két gyerekünk született 3 év különbséggel, ő állandóan dolgozott, én pedig a háztartást vezettem és a lányainkkal voltam. Régen azt hittem, ez majd pihentető időszak lesz, de hamar megtanultam, hogy mennyi melóval jár. Mire az exférjem hazaért, én már hulla fáradt voltam, akárcsak ő, viszont így egyre jobban eltávolodtunk egymástól.
A gyerekeink folyton velünk akartak aludni, nem maradt közöttünk intimitás, és észre sem vettem, hogy úgy elrepült több, mint fél év, hogy egyáltalán nem szeretkeztünk. A legnagyobb baj, hogy nem is érdekelt.
A férjemnek lett volna rá igénye, próbálkozott is, de mindig elutasítottam, ő pedig egy idő után teljesen eltávolodott tőlem. Aztán belépett az életünkbe egy harmadik fél… Nem titkolta, rögtön megmondta, hogy még nem történt közöttük semmi, de érzelmileg már teljesen belebonyolódott a helyzetbe, és nem boldog a házasságunkban. Borzasztóan mérges voltam, úgy éreztem, átvert, kihasznált, és cserben hagyott, aztán kérleltem, hogy maradjon, majd követeltem, hogy költözzön ki… Sosem voltam még ilyen rossz passzban, de a lányok miatt össze kellett szednem magam. Azóta sem túl jó a viszonyunk, de a gyerekekért mindig jön, viszi őket, és legalább az ő kapcsolatuk jó. Kár, hogy egy ilyen tapasztalat kellett ahhoz, hogy megértsem, mennyire fontos kettesben lennünk a házasságunkban!” – Timi, 35
Egyedül VS magányosan
„Megtanultam, hogy egyedül lenni ezerszer jobb, mint magányosnak egy rossz házasságban. Az exférjem mellett ugyanis az utóbbit éreztem. A szabadidejében mindig az autóját szerelgette, vagy a haverjaival találkozott, én meg ültem a nappaliban, vagy robotoltam a konyhában. A kedvéért egy új városba költöztünk, mert a munkája odaszólította, így nekem még barátaim sem voltak a közelben.
Soha nem voltam még olyan magányos, mint abban a rossz házasságban.
Próbáltam tenni ellene, hobbit találni, beszélni a férjemmel, hogy közösen találjunk megoldást, de egy év alatt semmi sem változott. Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy inkább vagyok egyedül, mint valakivel, aki mellett nem vagyok boldog.” – Heni, 39
Ami rossz, az ritkán lesz jó
„Hogy mit tanultam a válásomból? Mihez hasonlítsam, gondolj mondjuk egy rossz filmre. Amit nézel, mert épp leadják a tévében, és úgy vagy vele, hogy nem kapcsolsz el, hátha jobb lesz, csak be kell indulnia. Aztán lemegy a másfél óra, és a végén azon bosszankodsz, hogy miért vesztegetted el az idődet erre, hiszen szíved mélyén tudtad, hogy nem lesz ez soha jobb. Hasonló volt a házasságom is.
Sokáig hitegettem magam, hogy majd rendbejön, csak át kell lendülnünk ezen vagy azon a szakaszon, de mindig jött egy újabb probléma, mígnem egy ponton elegünk lett.
Én akartam válni, a volt feleségem kevésbé, de ma már mindketten egyetértünk abban, hogy így volt a legjobb. Jó barátok vagyunk, gyakran találkozunk négyesben az új párjainkkal, és örülök, hogy időben léptünk!” – Robi, 36
