Amit mindebből tanultam…
Azt, hogy mindannak ellenére, amit a munkakultúra belénk nevelt, a testünk nem ellenség. Nem is házsártos, túlérzékeny, hisztis szerkezet. A testünk olyan, mint egy jó szándékú barát: vele együtt tudunk dolgozni, értünk van, de nekünk is oda kell figyelnünk az ő igényeire, mert ha kizsákmányoljuk, könnyen és gyorsan megromlik a kapcsolat.
A legnagyobb felismerésem pedig ez: a fájdalom és a diszkomfort nem az élet természetes velejárója. Nem kell hősnek lenni. Nem kell kibírni. Nem kell megszokni. Lehet és kell segítséget kérni. De ehhez az első lépés az, hogy elhisszük: megérdemeljük, hogy jól legyünk.
