A trendek távolról sem csak a divatban bukkannak fel: jelen vannak a szépségápolásban éppúgy, mint a lakberendezésben – és persze a kertben. Ahogy haladunk előre az időben, egyre jobban kiteljesednek azok a trendek, amik 2021-ben kerültek a kerti dizájnok központjába. Ennek oka természetesen a pandémia, hiszen a karanténok alatt abszolút felértékelődött a saját, zöld tér, a kiskert, a bel- és kültéri termesztés, valamint az állat- és környezetbarát megoldások.
Egyre népszerűbbek a réteges elrendezésű, zártabb kertek is, ami arra az igényre vezethető vissza, hogy egyre több funkciónak szeretnénk helyet szorítani. Ez is még a pandémia hozománya: több időt akarunk a szabadban lenni, családbarát terek kialakítására törekszünk, miközben szeretnénk, ha lenne hely a játéknak, a sütésnek, a kertészkedésnek és jutnak tér az esztétikumnak. Nem egyszerű ennyire eltávolodni a minimalizmustól, de jó lehetőséget kínálnak megoldás gyanánt a réteges elrendezések. Az ilyen típusú kertek biztosítják, hogy a kíváncsi tekintetek a kerítésen kívül maradjanak, így a kertek egyfajta szentélyként tudnak üzemelni. A sok fa, az évelők, az örökzöldek azonban nem csak ezt az igényt szolgálják ki, a vadvilágnak is hatalmas segítséget jelentenek.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!