Tavaly decemberben már hallani lehetett a hírekben valami különös, újfajta vírusról, ami Ázsiában szedi áldozatait. Akkor persze még nem sejtettük, hogy az idei karácsonyunkat már fenekestül felforgatja majd.
Például azt, hogy még a megszokottnál is sokkal-sokkal hálásabb leszek azokért, akik mellettem lesznek a fa alatt. És hálás leszek azokért, akiket felhívhatok telefonon. Ha fájóan hiányoznak is, örülök majd, hogy nekem vannak olyanok, akik hiányoznak, és akiknek én is hiányzom.
Talán kevésbé szól majd az advent a megszállott vásárlásról, hiszen úgysem találkozunk, hogy ajándékot adjunk. Több időnk marad a csendes befelé figyelésre. Talán nem veszi át a görcsös takarítási láz, a sütő-főző maraton és a megfelelési kényszer a hatalmat az ünnepek felett. Többen fogunk leülni a kanapéra, és egy pohár kakaóval a kezünkben mesét nézünk a gyerekekkel. Talán többen hívjuk fel most a rokont vagy ismerőst, aki egyedül tölti a karácsonyt, mert hirtelen igazán átérezzük a helyzetét.
Talán kicsit jobban látjuk ezen a karácsonyon, hogy mi az, ami igazán fontos. Jövőre, amikor újra mind együtt ülünk a fa körül, amikor jönnek a nagynénik, nagybácsik és unokatestvérek, a karácsonyi jókívánság mellé járó ölelés boldogabbá tesz majd minket, mint bármilyen tálca sütemény, ajándék vagy karácsonyi dísz. Ezt remélem, meg azt, hogy ha más is, de ez a karácsony is boldog lehet, a maga keserédes módján.