Álmos reggelekre ébredünk mostanában. De nem az időjárás teszi, a lelkünk fáradt el. Fáradt a mindennapok zajától, ami éber pörgésben tart és elnyomja a belső csendet. Fáradt a határidőktől, az állandó mostoktól és kellektől. De leginkább a lelkiismeret furdalásba fáradt el, hogy nem lehet eleget azokkal, akikért megéri egyáltalán fáradtnak lenni.
Azt mondják, minél közelebb kerülsz a célodhoz, annál jobban elgyengülsz a hajrában, mert tudod, mi vár rád. Ilyenek a karácsony előtti napok is. Szinte látod a gömbök csillogását, hallod a gyermeked örömsikoltását, érzed a bejglid ízét!
Aztán eljön az ünnep…és te lekésed a pillanatot – vagy csak egyszerűen nem érzed? Fájdalmasan hasít beléd a felismerés, hogy ez nem az a karácsony, amit te elképzeltél. Nem így emlékszel rá.
Hol marad a varázslat? Ügyes voltál, persze, mint mindig: a bejgli sem repedt ki, a fa is szép, az ajándékokat is jól választottad meg. De amíg azon igyekeztél, hogy rendben legyenek a dolgok, a lelked tovább fáradt. A lista a fejedben elnyomta azt a gyönyörűséget, amit a mindennapok tökéletlensége adhat – mert a közös sütikészítés maszatolással jár, mert a karácsonyfa ferdén még sokkal érdekesebb és mert az odaégett pulykahúsnál nincs ropogósabb.
A pillanatot akartad, de pillanatból szerencsére rengeteg van. Ott volt mindvégig a várakozásban és a készülődésben, a lisztes orrocskában, az eltört fenyőfadíszben és a kéretlen jótanácsokban is. Csak egy perc belső csend kell, hogy újra tudd tölteni magad hálával és szeretettel. És akkor már nem leszel fáradt, mert rájössz, hogy zajlik az életed. A karácsony ott van körülötted és legfőképpen benned. Megint érzed, hogy élsz, hogy felszabadítottad magad azoktól a mázsás súlyoktól, amiket magadra pakoltál az elmúlt években.
Belső csend. Ez a legértékesebb, amit kívánni lehet karácsonykor. Letisztítani a belső hangunkat és újra hallgatni rá. Kívánom, hogy meghalld és tiszta szívből tudj örülni!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!