Én is meghallgattam a mesét, miszerint a tenger zúgását hallani a kagylókban. Máig sem tudom, hogy a nagymamám is ebben hitt, vagy csak azért mondta ezt, hogy teljesen elkápráztasson. Mindenesetre varázslatos volt, főleg akkor, amikor a tenger és az óceán érintéséről még csak álmodozni is távolinak tűnt.
Aztán most, hogy elsuhant 30 év, már én hallgatom az oviból izgatottan hazaérkező kislányom beszámolóját, miszerint: „tudtam-e, hogy a tenger zúgását halljuk, ha a fülünkre szorítjuk a kagylót”? Hát, így álltunk neki kutakodni, vajon tényleg erről van-e szó, vagy valami trükkel ámítanak minket a nagymamák és az óvó nénik.
A mai napig abban a hitben voltam, hogy a vér áramlását halljuk
Amikor előttem is lehullt a lepel, hogy bizony nem a tenger hullámainak csapkodását hallom vissza a kagylókban (sajnos), akkor logikusnak tűnt a magyarázat, hogy a saját erem lüktetését fedezhetem fel a ritmusban. Valójában, ha nagyon csend van, könnyen meghallhatjuk ezt az ütemet: mikor este megfelelő szögben fekszünk a párnán, vagy éppen akkor, mikor alámerülünk egy kád vízben. Jó ideig a tudósok is erre az elméletre alapoztak, aztán jött a cáfolat. A tenger zúgása mindig ugyanolyan ütemű, hangú és hangerejű a kagylókat tekintve, még akkor is, ha fokozzuk a vérnyomásunkat. Olvass még a témában
Tehát, pontosan ugyanazt fogod hallani akkor is, ha teljes nyugalomban hallgatod és akkor is, ha éppen lesprinteltél párszáz métert. Ez nem lenne lehetséges akkor, ha a saját vérünk áramlását hallanánk vissza.
