Kamaszkoromban ama téveszme szerint éltem, hogy a Hegylakó halhatatlanságával rendelkezem, és sosem fogok megöregedni. Olyannak képzeltem magam negyvenéves nőként, aki ránctalan, a rendszeres bevételnek köszönhetően szuper-divatos, de minimum komoly cipő- és táskagyűjteménye van. Megmosolyogtam édesanyám baklövéseit, melyek korosodásából adódtak. Mára én is gyűjtöttem pár hasonló tapasztalatot a korosodásról.
Látásromlás I.
Édesanyám, kirándulás után mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy átvizsgáljon, van-e bennem kullancs. Úgy vélte, lelt is egyet a bokámon. Nem egyezett a véleményünk, mivel szerintem az egy anyajegy volt. Csipesszel próbálta kiszedni bőrömből az élősködőnek vélt barnás pöttyöt.
Bokámon folydogáló vérem kétségbe ejtett, de nem akartam megdönthetetlen bizonyíték nélkül elrontani édesanyám vadászélményét. Az sem győzte meg, amikor arra hivatkoztam, hogy a kullancsnak van lába, az anyajegynek viszont nincs. Mai napig, amikor ránézek erre az anyajegyre, mindig édesanyám, az ő anyai féltése és elszántsága jut eszembe.
Bokámon folydogáló vérem kétségbe ejtett, de nem akartam megdönthetetlen bizonyíték nélkül elrontani édesanyám vadászélményét. Az sem győzte meg, amikor arra hivatkoztam, hogy a kullancsnak van lába, az anyajegynek viszont nincs. Mai napig, amikor ránézek erre az anyajegyre, mindig édesanyám, az ő anyai féltése és elszántsága jut eszembe.
