Oké, az, hogy egyes férfiak festik a körmüket, egyáltalán nem számít újdonságnak – a metál rajongóknak már az én kamaszkoromban, sőt valószínűleg jóval korábban is szigorúan feketére volt lakkozva a körme. Igaz, manikűrnek ezt a legnagyobb jóindulattal sem lehetett nevezni, mert a festéknek a trend szerint úgy kellett kinéznie, mintha filctollal firkálták volna fel. Sőt, most így belegondolva, valószínűleg sokszor ez is történhetett.
A festett körmű férfiak, akiket napjainkban látok, ehhez képest nagyon mások: a manikűrjük ápolt, a színek pedig, amiket használnak, a szivárvány teljes skáláját lefedik. Sőt, a lakkozott körömre néha még egyéb díszeket, matricákat, strasszokat is tesznek. És igen, heteroszexuális (vagy a heteroszexuális kapcsolatokra is nyitott) férfiak is csinálják ezt. Én meg ennek személy szerint felettébb örülök. Elmondom, miért!
Hogy valakinek tetszik-e egy férfin a lakkozott köröm, az ízlés dolga, éppen úgy, minthogy tetszik-e rajta a bőrdzseki, a szakáll vagy az ékszer. A körömlakk, mint esztétikai tényező, nekem inkább semleges – nem hiányolom egy férfiról sem, de nem is zavar a látványa, nekem ez bőven abba a kategóriába esik, amiről azt gondolom, hogy majd a körmök tulajdonosa eldönti, hogyan szeretné viselni őket. Olvass még a témában
Ami viszont megdobogtatják a szívemet a lakkozott körmű férfiak, az az, hogy a festett körmöt óriási green flagnek érzem: az a férfi, aki ki meri lakkozni a körmét, ha neki úgy tetszik, valószínűleg rendben van a saját férfiasságával és szexualitásával. Nem fél tőle, mit gondolnak róla mások, nem érzi kényszeresen, hogy állandóan bizonygatnia kell, mennyire macsó.
És ha van valami, amiről 36 évesen tudom, hogy én már nem akarom csinálni egy párkapcsolatban, az egy férfi egójának a masszírozása.
Nem akarok álszent lenni, a közösségi média világában a fiatal fiúknak sincs egyszerű dolga, ha meg akarják találni a saját szerepüket, de ahogyan én is túlléptem mostanra azon, hogy csak az lehet a jó nő, akinek egy milliméter narancsbőre sincs, úgy szeretném, ha a párom is rendben lenne saját magával.
Azt ugyanis jól sejtik a férfiak, hogy szexuális értelemben kevés lehangolóbb dolog van, mint egy partner, aki nem biztos magában. Azt viszont úgy tűnik, sokan még mindig nem értik, hogy átlátunk ám a szitán: aki fel nem venne a világért sem egy rózsaszín inget, soha meg nem engedné magának egy érzelem kimutatását, és inkább vállalja egy végzetes betegség kockázatait, minthogy egyszer elmenjen urológushoz, az nagyon hamar lebuktatja magát. Hiába a macsó álca, semennyire nem bízik meg magában.
Ezzel szemben egy festett körmű férfi pontosan tudja, hogy akkor is önazonos marad, ha színesek a körmei, sőt, ha ő férfiként tekint magára, akkor a világ összes glitterét és csillámpónis matricáját is rázúdíthatjuk, akkor is férfi marad. Ennél pedig kevés szexibb dolgot tudok elképzelni: egy férfit, akivel lehet játszani, aki mer kísérletezni, aki nem ijed meg attól, hogy ha valamit nem a társadalmi elvárásoknak megfelelően csinál, akkor elveszíti majd a férfiasságát. Hiszen az nem külsőségekből, hanem belülről fakad.
