Már gyerek fejjel is olyan különleges hangulata volt annak, amikor hazaértünk és beletette őket a vázába. Valami megváltozott a lakásban. Attól a pillanattól barátságosabb és otthonosabb lett a hangulat. Nem voltam képes pontosan megmagyarázni, mi az, csak éreztem, hogy jobb ott lenni. Ez az egyik első emlék, ami megtanított arra, hogy az apró, szép dolgoknak igenis van súlya a mindennapokban.
Ahogy önálló életem lett, megfogadtam, hogy én is minden héten szeretnék friss virágot az asztalomra. Nem csak akkor, amikor ünnep van, nem csak akkor, amikor valaki hoz, hanem csak úgy, minden ok nélkül. Mert a közérzetem jobb lesz tőle. Eleinte kicsit furcsának éreztem, hogy magamnak veszek, mintha indokolnom kellene. De aztán rájöttem, hogy ez pontosan ugyanolyan, mint amikor jó kávét főzök magamnak reggel. Egy apró gesztus önmagam felé, ami nem kerül sokat, mégis sokat ad vissza. Mostmár tudom, hogy tudományos magyarázat is van erre. Olvass tovább és tudd meg, hogy pontosan mi az, ami miatt ez kihat a közérzetünkre.

Amit a kutatások mondanak
Egy 2021-es tanulmány kimutatta, hogy a természet elemeinek, köztük a virágoknak az otthonba hozatala csökkenti a stresszszintet és a kognitív fáradtságot. Ez különösen igaz azokra, akik sokat dolgoznak otthonról, ahol a munkakörnyezet és a pihenőtér ugyanaz a négy fal. Egy másik kutatás a virágszínek hatását vizsgálta és az eredmény meglepő volt. A piros, a sárga és a fehér egyaránt pozitív hatással volt a közérzetre, de a sárga bizonyult a leghatásosabbnak. A tested is reagál rá, és ezt most már mérni is lehet. Olvass még a témában
„Jobb fej vagy, ha iszol” – Ezt neveletlenség mondani annak, aki nem iszik alkoholt
Ez a sült almás muffin tökéletes Jézuskaváró finomság
Ettél már szilva- vagy gesztenyekrémlevest? Az 5 legfinomabb őszi krémleves
Ezt hozza 2026. február 9. a numerológia szerint: az önkifejezés ma játékosan kreatív oldalát mutatja







