Nem minden nőnek egyértelmű az önszeretet. Bárcsak azzal a jókedvvel és vidámsággal tudnánk megérinteni testünket, mint gyerekkorunkban, mikor megpaskoltuk teli hasunkat. Szinte az összes női ismerősöm küzdött már valamilyen étkezési zavarral, de szerencsére legtöbbjük sikeresen ki is jött belőle. Most néhányuk történetével találkozhatsz is.
1/3 Petra – Magam mellett döntöttem!
Nekem egész korán, gyerekkoromban kezdődtek az étkezési zavarok. Sajnos nem túl szerető környezetben nőttem fel, így már egész korán megkaptam a családomtól, hogy túl vastagok a combjaim és igazán fogyhatnék jó pár kilót. Ennek az lett az eredménye, hogy 13 éves koromtól elkezdtem hánytatni magam, aminek következménye egy mai napig tartó reflux lett.
Időközben voltak olyan toxikus férfiak az életemben, akik többször éreztették velem, hogy nem vagyok elég jó, innen-onnan fogyhatnék és ez folyamatos stresszt eredményezett. Végül egy léböjtkúra és egy hosszas koplalás kellett ahhoz, hogy azt tudjam mondani, hogy ebből elég. Igenis ez vagyok én, ilyen a testem és ezt valaki vagy elfogadja, vagy nem egymást keressük.
A mai napig nem tudok megbékélni teljesen a combommal, de már el tudom fogadni és mellette látom azt is, hogy alapvetően egy szerencsés külsővel áldott meg a sors. Az áttörés akkor kezdődött, mikor már nem hasonlítgattam magam a hosszú combú modellekhez, hanem megszerettem azt, akit a tükörben látok. Ez pedig csak egy döntés és én most magam mellett döntöttem.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik!
2/3 Kata – Mi az a kalória?
Egész gyerekkoromban és fiatal felnőttként is vékony voltam. Tudod, az az igazán vékony típus, akire rászóltak, hogy egyen, mert elfújja a szél. Aztán történt valami olyan 26 éves korom környékén, amikor három hónapot kint töltöttem Amerikában. Nyilván gyorskaján éltem, de nem ettem sokkal többet, mint itthon. Mégis, a kilók hihetetlen gyorsasággal kezdtek el rám rakódni, amit aztán nem is sikerült leadnom.
28 évesen megszületett a kislányom és azóta küzdök a súlyommal. Hihetetlen, de pár éve ismertem meg igazán a kalória fogalmát, előtte ugyanis soha nem kellett számolgatnom. A szülés után nagyon mély depresszió következett és képtelen voltam tükörbe nézni. Ördögi kör következett, mert csak ettem, ettem és ettem, miközben utáltam a testemet.
Aztán elkezdtem felfedezni, hogy az érzelmi dolgaimat is étellel kompenzálom és ez a felismerés már sokat segített abban, hogy ne törjenek rám falási rohamok. Persze a kislányom is sokat segít önmagam elfogadásában és szeretném, ha egy boldog, kiegyensúlyozott anyukát látna maga előtt. Nem mondom, hogy nem hiányzik a régi alkatom, de rájöttem, hogy az életben annyival fontosabb dolgok is vannak a kilóknál és azt hiszem, én ráleltem ezekre a dolgokra.