A válás nem más, mint egoizmus

A válás nem más, mint egoizmus

Címlap / Életmód / Család / A válás nem más, mint egoizmus

Régebben dührohamot kaptam akkor, amikor valaki azt mondta az egy egyszülős háztartásban élő családról, hogy csonka család. Attól is kivert a víz, amikor kihangsúlyozták azt, hogy egy bűnöző azért lett az ami, mert elvált szülők gyermeke volt. Úgy vélem, az érzelmi intelligenciának, a felelősségnek sokkal nagyobb szerepe van abban, ha valakinek a gyermeke félresiklik, mint magának a válásnak. A válás néha megváltás, ám az esetek nagy többségében egoizmus. És itt kezdődik a probléma…

A baj a fejekben van

Amikor családról van szó, mindig az a séma jut eszébe mindenkinek, hogy a család áll egy apából, egy anyából, és többnyire két gyerekből. Ez sosem volt így, és sosem lesz – sajnos. Régen is voltak egyszülős családok, csak ott nem elváltak, hanem a gyakori betegségek kapcsán özvegyek lettek.
Az űrt pótolni kellett. Ezt ésszel tették, és kevésbé szerelemből, azaz két özvegy saját gyerekekkel egymásra talált: munkában, gazdasági és erkölcsi szövetségben. 
Ez teljesen természetes dolog volt, ahogy az is, hogy valaki az özvegységet választotta, és egyedül, családja segítségével nevelte fel gyermekét. Tehát, régen nem elemezték, hanem megoldották a problémát. Így nem sérült annyira a gyermek.

A megbélyegzés

Ez a mai napig fennáll, akár tudomást veszünk róla, akár nem. A válás elfogadott dolog – hiszen az önmegvalósítás mára érték lett, a hiábavaló fellobbanó szerelmecskékkel együtt –, az ítélkezés embertársaink felett pedig egyre nagyobb méreteket ölt. 

Ott van humorban, szarkazmusban, a tisztelet megadásának mikéntjében a munkahelyen és magánéletben az a kis rossz, ami a megbélyegzés. Miért? 
Mert nem tudnak az emberek mit kezdeni a holtomiglan-holtodiglan fogalmával, azzal, hogy valami nagyon fontos dologban kudarcot vall két felnőtt – gyerekétől ezáltal megvonja normális család lehetőségét. Tehát aki elvált, az vesztes, nem elég erős az élethez, azaz „lenézendő”. Más etikai normák vonatkoznak rá.

Milyen elvált szülőnek lenni?

Ott a közhely, hogy nehéz. Én azt mondom, kegyetlenül nehéz. A válás megakaszt minket érzelmi fejlődésünkben, instabillá teszi azt. Miközben egy, vagy több gyermek érzelmi fejlődését kellene „szponzorálnunk”, nem a sajátunkat. 

Ha beáldozzuk saját érzelmi életünket, nem fejlődünk, gyerekünknek nem tudjuk majd azt adni, ami az igénye lenne, amitől fejlődhetne tovább. Tehát szimultán kell fejlődnünk a gyerekkel egy időben, hogy többet adhassunk neki érzelmi intelligenciánk által. 
Az érzelmi intelligencia és érzelmi élet fejlesztését illetően az a véleményem, hogy nem szabad azt félresöpörni, beáldozni, mert a gyerek is nagyon rosszul fog járni.

A leggyengébb láncszemek

A gyerek fejlődéséhez szükség van pénzre, szabadidőre, egészséges személyiségű szülőre. Sajnos, ha van pénz, akkor nincs szabadidő, és fordítva: nincs kire hagyni a gyereket, amikor plusz munkát vállalunk azért, hogy felszínen maradjunk, és legalább az alapokat megadjuk gyermekünknek.

A döntések meghozatala csak ránk vár, akár kicsi, akár hatalmas. A felelősség és leterheltség súlya alatt pedig szinte lehetetlen az, hogy személyiségünket építsük, vagy akár egészséges szinten tartsuk. 
Ezekkel a kondíciókkal pedig szinte lehetetlenség egészséges lelkű, világszemléletű gyereket, gyerekeket felnevelni.

Miért volt jobb régen?

Egyrészt, mert legalább az erkölcsök, elvárások tiszták voltak. Nem igazságosak, nem túl emberbarátiak, nem kimondottan szerelempártiak, de tiszták és érthetők. 

Aki ezeket a normákat betartotta, az egy megbízható közösség része lehetett, ahonnan segítséget kapott, adott esetben. 
Ha valaki magára maradt, az nem teljes elszigeteltséget jelentett, mint manapság – amikor nincsenek igazi barátok, a munkahelyen embernek ember a farkasa, amikor nem ismerjük még a szomszédot sem, amikor a kommunikáció az internet személytelenségére van bízva, amikor a családtagok között oly ritka a lojalitás és a valódi szeretet
Régebben ott volt a család. Akármilyen is volt, de ott volt.

Hol rontjuk el?

Első körben ott, hogy azt mondjuk: egyszülős család. A család – válás esetén is – kétszülős, csak ezt sokan elfelejtik. A bizalmatlanság miatt a jogszabályok, a belső félelmekből táplálkozó harag az irányadó, nem a közös dolog, a gyermek szeretete.
Meg kell értenünk, hogy a válás nem egyenlő a család felbomlásával. Ha a családon kívüli családtag botorságot csinál, az ugyan úgy kihat a családra, sőt, még jobban, hiszen nincs megbeszélve, feldolgozva, csak találgatások és indulatok vannak. És mivel nem családként tekintünk a dologra, kívülről várjuk a segítséget, nem egymástól.
A válásnak egy dologra meg kellene tanítani minden szülőt, annak tükrében, hogy mekkora bukás, kudarc volt ez az életében: az együttműködésre. Sajnos, még ilyenkor sem, a kudarc, a fájdalom kapcsán sem tanulják meg a leckét: egyedül nem megy.
A gyerek pedig ott van, mint élő, érző lélek… aki szenved, még felnőttkorában is emiatt.
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást