A karót nyelt házaspár órák óta rezzenéstelen arccal ült a szülészet társalgójában. Egyetlen szót sem váltottak egymással, csak ültek maguk elé meredve, már-már bánatosan.
„Biztos valami nagy baj lehet” – találgatott Erzsike, a mellettük izgatottan várakozó társaság egyik hölgytagja sajnálkozva, miközben idegesen járkált föl s alá, ötpercenként érdeklődve a nővérpultnál: vajon hogy van az ő vajúdó kislánya.
– Nyugodjon meg, asszonyom! Minden a legnagyobb rendben halad. Ön is tudja: a születéshez idő kell… – mosolygott az ápolónő, majd folytatta a munkáját.
A percek csigalassúsággal vánszorogtak előre, mintha megállt volna az idő. A várakozók nem igazán tudták mihez kezdjenek magukkal.
– Nem kérnek egy kis frissítőt? – lépett oda a házaspárhoz Erzsike, de egy foghegyről odavetett nem volt a válasz.
– Nehéz a várakozás… Halálra aggódja magát az ember. Be szerettem volna menni a lányommal, de mégiscsak a férje az, akinek mellette kell lennie – próbálta felvenni a beszélgetés fonalát Erzsike, de hiába. A házaspár nem reagált.
– Maguknak a lányuk van benn, vagy talán a menyük? – kérdezte bátortalanul.
– Az unokánk… szólalt meg végre suttogva az asszony. A férje rosszallóan pillantott rá.
– Értem – nyelt egy nagyot Erzsike. Szóval az unokájuk. Gyors fejszámolásba kezdett: a házaspár nem nézett ki többnek 50 évesnél – ha elég korán kezdték, a lányuk sem lehet több 30-33 évesnél, azaz az unokájuk legfeljebb…
– Ne fáradjon a számolással! Az unokánk 16 éves. és volt annyira idióta, hogy összeállt egy nős férfival, aki természetesen nem vállalta föl – dörögte a férfi. Persze, a drága édesanyának sem kell a megesett lány, és a zabigyerek unoka – taglalta egyre vörösödő fejjel, s a felesége hiába próbálta csitítani egyre jobban belelovallta magát.
– Hiába könyörögtem a lányomnak: figyeljen oda Flórára, rossz úton jár, neki csak a legújabb pasasa volt a fontos. Most itt az eredménye! Szégyenkezzünk mi miatta! Legszívesebben én is elhajtanám őket a háztól, de..
A szülésznő érkezése vetett véget dühkitörésének:
– Bemutatom a Kovács nagyszülőknek a kisunokájukat, Kovács Antal Zoltánt. Igazi kis vasgyúró… – tette a csöppnyi pólyás csomagot a kézzel-lábbal tiltakozó újdonsült nagypapa karjába.
A férfi minden ízében remegett. Szemei könnybe lábadtak a meghatottságtól, s olyan óvó szeretettel hajolt a pici fölé, hogy Erzsike tudta: Kovács Antal Zoltán a körülmények ellenére is jó helyre érkezett.